Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4. szám

A MAGYAR VALLÁS A technológia (benne az atombomba) elfordította az embert a természettől, melynek csodáiban régebben Istent kereste és találta meg (még Einstein is). A technika, a tudomány túlságosan személyte­len és bizonytalan. így jut el az önző emberhez, aki semmiben se látja többé az Isteni rendet, csak a zűrzavart és bizonytalanságot a saját lelkében. Ezen az utón az ember elvetette az Istent és fel­találta a "felsőbb Ént" (superego), hogy kielégítse ösztöneit, vá­gyait, kívánságait, biológiai szükségleteit. Mindent, ami állati felsőbbrendüvé nemesitett. "Felszabadította a lelket!" Két prófétája van: Freud, aki minden emberi vágyat és törekvést a nemiségből szár­maztat és Marx, aki mindent szociális konfliktusban lát és csak gazdasági és anyagi erőket ismer el. A lelki szabadság, a gondolat szabadsága bűn. Uj próféták teremtik igya szolganépeket. Marx ma­terializmusa gondolattani (a lélektani nem illik ide), a Freudé élettani, de mindkettő materializmus. Követőik úgy ragaszkodnak az anyagisághoz, mint kutya a csonthoz. Az "ujember" magasabbrendü Énje elkülöníti magát az Istentől, azután embertársaitól, sőt családjától is. így lesznek szerintük a szülők is alacsonyabbrendüek, mint Ok. Most pedig vissza kell szívnom azt az állításomat (ITT-OTT, 5* ?,4. oldal), hogy nincs vita-alapom Nagy Károly Endrével, aki éji­hez írott levelében (ITT-OTT, 5*5»20. oldal) azt mondta, hogy önma­gában, akarata erejében és a józan emberi észben megingathatatlanul hisz. Vissza kell szívnom, mert “Egyoldalú Párbeszéd" cimü versében (ITT-OTT, 5:10,30. oldal) pont az ellenkezőjéről tesz tanúbizonysá­got. Kimegy a világűrbe Istent keresni, de kétszemközt marad. Hiába kérdez, kér, Isten nem felel. Tehát ő is bizonytalan, hiszen keres! Hogy miért nem kap választ, azt már sok ezren magyarázták. Hiszen hasonló kérések hangzanak, mióta ember él a földön. Utoljára egyik barátomtól hallottam ilyet, akinek furcsa imáját röviden rímekbe fogtam: Isten! Már sokszor szóltam Hozzád. Kiáltottam, s Te nem haliád. Te Isten, ki se szól, se hall, Olyan vagy, mint egy téglafal. Ámen! Valójában e pongyola vers értelme ugyanaz, amit Karcsi szép és mé­lyebb gondolatokból szőtt versében mond. XII. Pius pápa szerint a háború utáni ember sokkal nagyobb vál­tozáson megy majd át, mint Európa térképe. Lelki változást értett. Teilhard de Chardin is azt Írja, hogy az élők az evolúciós létrán elérkeztek a "noo-sphera"-ba, a szellem, a gondolat szférájába. Jól ismert tény, hogy az élőlények evolúciója elsődlegesen az idegrend­szerben, a központi idegrendszerben, az agyban koncentrálódik. Leg­felsőbb ^fokát a legfejlettebb agyú lényben, az emberben éri el. Az evolúciós létra következő fokán nem kétfejű, háromkaru, vagy négy­lábú emberek következnek. Az emberi agy tele van fehér foltokkal, kihasználatlan területekkel. Nagy darabokat lehet az agyból kivágni anélkül, hogy akár a szervek funkciója, akár az agy szellemi műkö­dése kárt szenvedne.^ A következő lépés ezeknek a szűz területeknek a betelepítése, munkába vonása lesz. Az ember tehát a szellemi téren lep a felsőbb fokra. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom