Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 3. szám

Hogy asszony van, onnan tudom, Végig velünk járt egy utón, Ködormokon, ormok felett,

Dal csókolt, vagy jaj kergetett.

S Isten ha olykor meggyötört, Lámpám ha pengve összetört És éj lett, sikos, fekete,

Hol szédült minden a mélybe le-Hogy asszony van, onnan tudom, Megállt mindig a jó utón,

S eszméletlen, holt téreken Volt megdicsőült fényjelem,

Mig láttam végül boldogan?

Uj Igém test lett, folltalan.

#

S van férfi is. Onnan tudom, Szent-Hármán mentünk egy utón, Ködtengeren, vértengeren,

Isten és Te, együtt velem.

S ha ránktornyult a szenvedés,

A kin, mit mérni szó kevés, Észbontó, őrlő fájdalom,

Én vittem nyugodt vállamon.

Körülöttünk ujul a világ, Tántorganak vad orgiák,

Tűzpiros utunk háttere,

A Föld uj eposzok krátere,

De—miről rég már hirt hozok—

A lelkekben friss mitoszok,

Friss világ zsendül? Emberek,

Uj Isten születik Bennetek?

#

Nincs hozzáfogható énekem? Babonásan szép az életem.

6.

Bástyázott, zárt formára áhitok,

Merész tornyura, mely mint sziklavár, Ajtót csak egyetlen ösvényre tár,

Mig másfelé hajszálra sem nyitott.

Ily formában otthont-lel a titok,

Ka könny, ^ha csók, ha isteni sugár.

Itt nem fér hozzá ember, nyers, sivár, —Fölszentelt mind, ki reá nyitni fog.

22