Itt-Ott, 1973 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám
dósáé; kedvencévé váljon. így a környezet hatása és a zsidóság rugalmassága és alkalmazkodó-kéoessége lekoptatta az ideológiai divatokat. Ami maradt, azt nem lehet ideológiának nevezni. Megtanulták használni az ideológiákat népük érdekében és nem engedték, hogy népük szolgálóleánya legyen akármilyen szellemi torzszüleménynek. Épp forditva, engedték, hogy az ideológiák szolgálják őket! A zsidóság hármas hulláma igy könnyedén beilleszkedett az amerikai környezetbe. Egyik sem ragaszkodott ahhoz, ami akadály lett volna az uj kezdésben. Az "óhazában" hasznosított izmusokat elfeledték és felvették az uj környezet "liberális" és "demokrata" izmusait. Könnyen tudtak megválni a múlt hasznosithatatlan kacatjaitól, mert ok általában azzal a szándékkal telepedtek le, hogy ez lesz a hazájuk. És az uj haza szükségletei alapján cselekedtek, nem pedig idegen előítéletek és absztrakt elméletek tételei szerint. Tehát nem úgy gondolkodtak mint a magyar, olasz és lengyel bevándorlók, akik az Egyesült Államokat csupán ideiglenes hazának tekintették, ahonnan anyagi lábraállás után vissza szándékoznak térni "igazi" hazájukba. Mivel a zsidóság tudatosan választotta az amerikai uj hazát— és általában rossz emlékekkel hagyta el a régieket—nem szenvedett az osztott hűség lelkibetegségétől. Vagyis nem volt oka a "honvágyra." Sőt még Izrael alapítása után sem került szó tömeges "viszszavándorlásról" a "szent földre." Voltak amerikai-zsidó telepesek is, de nagyon kevesen. Az amerikai zsidóság már kezdettől fogva úgy élt mint diaszpóra, nem pedig mint emigráció. így "zsidóságát" tudja Izrael határain kivül is élni, legalább olyan tudatosan, természetesen és vallásosan, mint Izraelben. A legtöbb amerikai zsidónak ennél fogva nem jön összeütközésbe népi hűsége államhüségével. Azért tudják a kettőt ilyen szépen kettéválasztani, mert hovatartozási érzésük nem csupán fizikai tényezőkhöz (azaz, földrajzi letelepedési helyükhöz), hanem életüket irányitó vallási-népi-lelki közösségükhöz van kötve. Csak a cionistáknál okoz a dupla államhüség problémákat. Ezzel a problémával már a nagy kelet-európai bevándorlás idején (1880-191^) is próbálkozott megbirkózni az amerikai zsidóság. T.i., ekkor terjedt el erősen a cionizmus, amely a zsidóság népiségét, nemzeti mivoltát hangoztatta. Ez épp homlokegyenest az ellenkező álláspont volt, mint amit addig a reform zsidók követtek. A beolvadás küszöbén álló reform zsidók csupán vallási közösségnek minősitették magukat. Az ellentétek áthidalására kifejlődött a zsidóság "konzervativ" elméleti és gyakorlati álláspontja a századforduló körül. Vallási szempontból félúton áll ez a reform és ortodox zsidóság között, mig népi öntudata közelhajol a cionista állásponthoz. Annyiban különbözött, hogy a zsidóságot nem nemzetnek minősitette, hanem "vallásos (vagy vallási) népnek."8 Az amerikai zsidóság ezekből a szellemi áramlatokból táplálkozik napjainkban is. Két világháború, a hitleri üldöztetés, Izrael betelepítése és az arabok ellen viselt háborúk (19^8, 1956, 1967), nem változtattak lényegesen rajtuk. Inkább a zsidóság külvárosi középosztályosodása hozott némi újabb értelmezést az egyes állapotokban. De az újabb értelmezések is inkább fokozzák, mintsem tompítják a zsidóság önismeretét és öntudatát.9 Mi az a közös nevező, ami ezeket a szellemi áramlatokat összefonja? Amint láttuk, az első közös fonal a természetesnek vélt diaszpórái lét. Igaz, a portugál zsidók (és a későbbi ortodox zsidók szintén) ebben a szétszórtságban Jahveh büntető kezét látták. Sze
