Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-10-01 / 8-9. szám

kedve vé.«i?m©nnia cikken, ezért szives en°.edelmükkelmellékelem ide fénymásolatban azokat az oldalakat, melyekről ezt a konyhalatin szószedetet készitettem« Meg vagyok róla győződve, hogy nincs másról szó, mint arról, hogy Jobbágyi ugratni akarta a szerkesztőséget és az olvasókat. A szerkesztőség biztosan tudja, hogy én nyugdíjas, ráérő ember vagyok, kinek a világon semmi dolga nincs és igy igazán nagyon ráértem arra, hogy elkészítsem a szószedetet Jobbágyi 'latin szavairól és kifejezéseiről—azokra jó magyar megfelelőket ajánlván.

Remélem, hogy annak a rengeteg olvasónak, akik nem jártak gimnáziumba, nem tanultak latinul, megteszik azt a szivességet,^hogy ezt a szószedetet leközlik, hadd tanuljanak egy kicsit belőle és hadd tanuljon a vidámkedvü, viccelődő Jobbágyi László.

Abból hogy ilyen nagy latin szókincse van, arra kell gondolnom, hogy tanult ember. Viszont, ha tanult ember, megdöbbentő, hogy ilyen mondatokat ir les "A kiáltást magát keserű mosoly keretében nyugtázzuk"} "Minden egyes echo vészit logikai hangerősségéből, majd teljesen elenyészik"} "Tisztában vagyunk annak a történelmi igazságnak a tényével (?) hogy az a nép, vagy nemzet, amelyik nem tanult múltjának történéseiből, arra kárhoztatott, hogy újra éljen a jövőben."

Azután pl. arról ir, hogy a csatos oinőknek bütykeik vannak. Talán a lábaknak a csatos cipőkben, vagy a 'lábnak a cipőben, mert ugye a^magyarnak lába van, s ha egyet elveszít a háborúban, akkor féllába. Lábai csak az ökörnek vannak, méghozzá négy. Kezei a majomnak, ugyan csak négy. De a magyar embernek lába van, keze van, szeme van. É- zért félszemü, félkezü, féllábu.

Azután az egyes és többesszámot is gyakran összekeveri. Pl. ott ahol "lényegében két alapvető tönténeimet formáló erőt említhetünk meg. Eredete külföldi, gyakorlati véghezvitele. sajnos, otthoni." Kettő a magyarban többesszám. Ha két alapvető erőt említünk meg, akkor eredetük külföldi, véghezviheteiük otthoni.

Es ez igy megy véges-végig.

Az is roppant érdekes, hogy bár latinul ily kiválóan tud,^történelemből annál kevesebbet. Főként "főuraink" vannak a gyomrában, a magyar arisztokrácia ellen bujtogat és gyermekesen tájékozatlan dolgokat varr a magyar vezető réteg nyakára.

Nézzünk csak körül ezeknek a gyáva, meghunyászkodó, idegen-imádó idegen érdekeket szolgáló magyar főuraknak a háza táján. Micsoda sötét, magyarellenes alakok voltak a Laczfyak, Zrínyiek, Rákócziak, milyen aljas nyugati talpnyalók voltak a Bethlenek, Bocskayak, a Kemények, az Eszterházyak. Milyen gyáva, meghunyászkodó alakok voltak a raccsoló arisztokraták, báró Pöltenberg, aki—amint feljegyezték--báhó Föhtenbehg-nek nevezte magát,—de nem engedte, hogy bekössék a sze mét, mikor tizenkét társával együtt Aradon kivégezték.

^Hogy gyűlölte a parasztokat az öreg Széchenyi, aki hatéves, sötétkék matrózruhás, csak németül beszélő Istvánkáját kivitte a gazdasági udvarba és kezet csókoltatott vele az öreg udvarosnak, a kérgeskezű, trágyás parasztnak, azt mondván5 "Csókold meg fiam ezt a kezet mert mindent, amid van, neki s a többi kérgeskezüeknek köszönhetsz."

Ez a gyermekkorában csak németül beszélő Stefiké lett a legnagyobb magyar.

Milyen esztelen, nyakatekert történelemkönyveket olvasott Jobbágyi László? Nem hallott soha a népért vérző Bezerédyekről, Bercsényiekről, Lórántffyakról? Nem hallott soha báró Aporról, az ősz főpapról, aki testével és életével mentette meg a parasztlányokból lett apácák becsületét, mikor a szovjet hordák meg akarták becsteleniteni őket? Nem hallott azokról a magyar főúri családból származó katona33