Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-03-01 / 3. szám
1972 március 5. évfolyam, 3. szám A MÁRCIUSI IFJAK Szolgaságunk idejében Minden ember csak beszélt, Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért? Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztók föl zajunkkal Nagy álmából a hazát! A földet, mely koporsó volt S benn esy nemzet a halott, Megillettük, és tizennégy Miljom szív földobogott. Egy szóvá s egy érzelemmé Olvadt össze a haza, Az érzelem "lelkesülés," A szó "szabadsáv" vala. Oh ez ritkaszép látvány volt, S majd ha névül a világ, Elmondják az unokáknak Ezt a kort a nagyapák. És mi becsben, hírben álltunk, Mig tartott a küzdelem, De becsünknek, de hírünknek Vége lett nagy hirtelen. Kik nem voltak a csatán, a Diadalhoz jöttének, S elszedék a koszorúkat, Mert a szóhoz értenek. E sereg, mely, miga harc folyt, El volt bújva vagy aludt, így zúgott a diadalnál; Mi viseltünk háborút! Legyen tehát a tiétek, A dicsőség és a bér, Isten neki . . . nem küzdénk mi Sem dicsőség- sem díjért. És ha újra tenni kell majd, Akkor újra ott leszünk. És magunknak bajt s tinektek Koszorúkat szerezünk. Viseljétek a lopott hirt, A lopott babérokat, Nem fogjuk mi fejetekről Leszaggatni azokat. Abban lelünk mi jutalmat, Megnyugoszunk mi azon; Párkié is a dicsőség, A hazáé a haszon! Petőfi Sándor Pest, 18*18 3
