Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-02-01 / 2. szám

Jellemábrázolásában nem marad egyetlen mentő vonás sem, akármilyen szempontból akarná az ember megítélni.

Nekem éppen ez tűnt fe'1, ez a totalitása a kollektiv j'accusenek. Elvégre csak ragadt az emberre idekint valami az angolszász közjog szelleméből, ami az ilyen eljárást nemcsak hogy nem tűri meg, de egyenesen felháborítónak tartja. Mert itt már nem meghatározható vádakról van szó, hanem utalásokról, célzásokról, implikációkról, melyek célja nem a nyilvánosság előtt való kérdőrevonás (ezen túl amugysem léphetnének magánszemélyek), hanem egy embernek az erkölcsi megsemmisítéséről. A "dokumentum" nem más, mint reductio ad nullám Tollas Tiborra nézve—illetve annak szánták valakik.

Valakik, mondom, mert a könyvecskének^egyik legszembeszökőbb jellegzetessége szerzőinek anonimitása. Védekezni ellene nehezen lehetne--a nevezett szervezetet ill. szervezeteket beperelni reménytelen dolog volna, személyesen pedig nem lehet kérdőre vonni a Vizsgálóbizottság tagjait, mivel ezeknek a "legkülönbözőbb világnézetű személyek"-nek egyike sincsen megnevezve.

Ez a tény már önmagában elegendő volna arra, hogy az ember ne foglalkozzék az "üggyel" tovább. Sajnos azonban a legtöbbször felületesek vagyunk mi, emberek, s feltételezhető, hogy ezen kevesen akadtak fenn. És félős az is, hogy ezen túlmenően sem olvasták--és olvassák—sokan elég óvatosan, tüzetesen a fekete könyvet--s ezért kötelességemnek érzem rámutatni egy-két pontra vele kapcsolatban.

A vádakat nem ismételem meg: nem óhajtok résztvenni a sokszorosításukban. Aki a könyvet ismeri, tudja, miről van szó, aki nem, elégedjék meg annyival, hogy nincsen benne egyetlen olyan vád sem amiért Tollas Tibort bíróság elé lehetne állítani. Nem konkrétumokról van szó, csak allegációkról. (Hogy "annakidején"^mi hogyan volt, az nem képezheti egyébként ma jogi kérdésnek a tárgyát.)

Tény viszont: a Jelentés sokmindenben ellentmondásos. A szerzők sokszor ignorá'lják ill. szándékosan elferdítik épp azoknak a "dokumentumoknak" a tartalmát és lényegét, melyekkel az egész ügyüket^alátámasztják. Tizenegy gépelt "mellékletet" közölnek, de hitelességükre vonatkozóan semmi bizonyíték nincsen. Feltűnő, hogy a tizenegyből nyolc olyan jellegű, hogy—ha nem hamisítványokról van szó--azokat csakis a magyar belügyi szervektől kaphatták meg a szerzők. Hogyan? Más lehetőséget pedig nem tudok elképzelni. Ugyanez áll valószinü'leg Tollas Tibor állítólagos "sajátkezű életleirásáról" is. (Utóbbi persze nem teljes} érzik rajta, hogy eredetileg hosszú volt, de igy, a sok kihagyással összesen 67 gépelt sor. Ki "szerkesztette"? Miért, milyen szempontokból?)

A"tanúvallomások" egyenesen nevetségesek: "P.I. ny. németországi szemtanú nyilatkozata," "Franciaországban^élő szemtanú nyilatkozata," stb. Két dokumentum összevetéséből ^megállapítható ugyan az egyik tanúnak a neve, ^de hitelessége kérdéses; "nyilatkozatának" dátuma 1961, tehát hat évvel megelőzi a bizottság "kiküldését," (kinek is címezte "nyilatkozatát'.'?). Jellemző, hogy ugyanez a tanú 1948-ban a népbiróság "koronatanúja" volt Tollas ellen, ahol főleg olyasmiért ítélték el, ami olyan helyen történt, "ahol én már nem voltam jelen," írja a tanú 196'l-ben, Valami nagyon sántít. De hagyjuk abba az egészet, nem is érdemes folytatni. Az egyetlen igazság, amit meg lehet állapítani, az ez: az egész Jelentést szét lehet szedni pontról

pontra s be lehet bizonyítani, hogy a benne közölt adatok összessége alapján nem lehet Tollas Tibort vádolni semmivel sem.

Szándékom nem az, hogy Tollas Tibort megvédjem. Nem kért fel rá. Hogy ő hogyan felelt vagy felelne meg a Jelentésre, nem tudom. Hogy Istennek hogyan felel, azt is csak ő tudja. Engem csupán a módszer érdekel, ahogy egyesek másokra törnek a szétszórtság-5