Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-12-01 / 10. szám

J___1

izzadság-szagu hétköznapjaikba

folytott vágyakozásában?

testvérek szeretetlen gyűlöletében,

idegenek korcs érdektelenségében?

beteg gyötrő kínlódásában?

gyilkosok, bűnözők bábé1-paradiCsornában?

irigységben és pénz hajszában?

gomba alakú gyilok-virágok láttán,

ha sarud szélére rádióaktiv

hamu pernyéje rakódik?-s ha mindezt akarod,

e végtelen mocsok-tengert,

mond meg háti miért akarod?

De te hallgattál konokul, s a doboló csend halántékomon ült, mint éhes keselyű.

Többé már nem kérdeztelek, nem is mondtam semmit,-s te ugyanúgy válaszoltál, mint az előbbiekre.

Nagy Károly Endre

Columbus, 1972. nov. ó

HOZZÁSZÓLÁSOK

A SZEMELYESKEDESRÖL

Kedves Szerkesztőség;

Az ITT OTT legutóbbi számában többen is hozzászóltak a "személyeskedés" kérdéséhez.

Az úgynevezett "személyeskedés" nem mai keletű és nem nevezhető emigrációs betegségnek.

Temesvári Pelbárt, Pázmány Péter, Luther Márton, Kálvin János, Melanchton Fülöp és végig az egyháztörténelem nagyjai ugyanúgy, mint a világtörténelem nagyjai, királyok, hadvezérek és bölcsek, az Írásbeliség kezdete óta állandóan gyakran és sokat "személyeskedtek".

Szerintem a személyeskedés nagyon is emberi és rendkívül fontos megnyilatkozási forma. Ne felejtsük éli amig két ember csak szavakat dobál egymásra, nem köveket, addig mindig megvan az egymás megértésének, a kiegyezésnek, az ökölharc, bicska, bunkó, vagy fegyver elkerülésének a lehetősége.

Hercegérsekek, püspökök, prédikátorok, az Ur szentelt szolgái nevezték egymást nyomtatásban "latornak", "kurafinak", ^"Gazembernek", "tolvajnak", "istenkáromlónak","eretneknek", "hazaáruló bitangnak", de nemcsak a mi, hanem a világ minden nemzetének történelmében.

A személyeskedés bizony nagyon sokszor kiváló eredményeket hoz

31