Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-12-01 / 10. szám
asszony hátára batyu volt kötve és fején vagy tiz egymásba rakott vesszőkosarat vitt. A fiú mindkét kezében háncsszatyor volt s a nyitáson egy-egy csirke dugta ki ki a fejét. Mikor melléjük értünk megismertem őket.--A Deres Jóskáék mennek a vásárba . .—mondtam halkan. Édesapám rámnézett és előreszólt. --Ferkó ... Ferkó bácsi nem kérdezett semmit, csak megállította a lovakat és odakiáltott az asszonynak. —Kászálóggyatok mán föl a hintóba avval a gyerökkel te Juci, mert sietős a dogunk . . . Gyorsan, szinte futva jöttek a kocsihoz. Az asszony^felült Ferkó bácsi mellé a bakra és a kosarakat az ölében tartotta. Jóska pedig •odakuporodott lábaink elé a kisülésre.--Hálásan köszönjük, főintéző ur . .-- mondta az asszony kifulladva. ^—Mán igöncsak nehezen gyüttünk ebbe a nagy sárba . . . Jóska arca szinte lila volt a hidegtől, ahogy foltos kis kabátjában dideregve ült előttünk. Édesapám levette térdéről a pokrócot. —Takarózz be fiam, mert megvesz az Isten hidege . .— és bepakolta Jóskát is akárcsak engem. A kocsi aztán újra nekilódult a tisztuló reggelnek. Nem nagyon beszéltünk az ut alatt, csak a csirkék szóltak néha álmos hangon a gyékény szatyrokban. Időnként Jóskára néztem, kinek kék szemeiben megilletődöttség volt és valami szavaknélküli köszönet. Egy osztályba jártam vele, de nem voltunk barátok. Az egyik legszegényebb gyerek volt az iskolában, mert az apját korán elvitte a tüdőbaj. Az anyja napszámba járt és szabad idejében fűzfa vesszőkből kosarakat font, úgy tartotta el három gyerekét akik közül Jóska volt a legidősebb. Ezeket a^kosarakat hozták be a vásárba eladni, meg két pár csirkét és egykét tucat tojást. Mikor megérkeztünk a piactérre, már javában állt a vásár. —Deresné, délután háromkor indulunk hazafelé . .— mondta édesapám. —Ha^addigra végeztek legyenek itt és hazavisszük magukat . . —Hálásan köszönjük, főintéző ur . . Itt leszünk . .— és elnyelte őket a nyüzsgő forgalom. Mi a disznópiac felé mentünk, mert kora hajnalban vagy ezer disznót hajtottak be a gazdaságból és az eladásuknál édesapámnak ott kellett lenni. —Rendes, jóravaló asszonynak látszik . .— nézett rám édesapám.--Igen . . de nagyon szegények. Télen a Jóska sokszor nem is tudott iskolába jönni, mert nem volt csizmája . . Ilyenkor segit az anyjának kosarat fonni . . . —Derék dolog , .— bólintott édesapám. --Mikor reggelenként a barna meg a fekete cipőid között válogatsz, hogy melyiket is vedd fel, gondolj erre kisfiam néha . .— és átölelte a vállam. Egy ideig aztán én is elálldogáltam édesapám mellett és hallgattam a disznókereskedők alkudozását, de hamar meguntam őket. —Édesapám . . körülnéznék a vásárban . . • —Jól van kisfiam . .— simogatta meg az arcom. --De aztán csak okosan . .Messze ne menj, mert háromkor indulunk haza. Itt van öt pengő, ha megéheznél . . De a gyomrodat ne rontsd el és ha megtalálod Dereséket, hivdd meg őket is . . . —Köszönöm szépen, édesapám . .— vágtam zsebre a pénzt és szivemben valami furcsa meleg boldogsággal elloholtam a sátrak irányába. Szerettem egyedül járkálni a vásárban, mert ilyenkor ott álltam meg ahol akartam és azt néztem el akár órákig is, amit érdekesnek 9
