Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-10-01 / 8-9. szám
PIPAPÜSTNÉL Évfordulónk van ma? éppen október 23-ikán Írom e sorokat. S mint minden nemzeti évfordulónk, édeskés-keserű ünnepnap ez is, a romantikus .magyar tragédiának nagy napja. Ilyenkor lelkesedni kellene és lelkesíteni, emlékezni és emlékeztetni, sírni és sirattatnj, hogy megint kiújuljanak a régi sebek, hogy ismét csörgedezzék a^beteg vénákból a vér, hogy megtisztuljunk, a mindennap ájultságából ismét magunkhoz térjünk egy kicsit. Vitathatatlan, hogy az érvágásnak megvan a maga üdvös szerepe a terápiában. Ma azonban hadd nyúljak sebészkés helyett a lélekgyógyász tompább szerszámához, a csillapító, megnyugtató szóhoz. Arról beszélek, amit nem szokás e napon megemlíteni? az 1956-os események jó következményeiről. Mert ilyenek is vannak. Csak két tényre szeretnék most rámutatni. Az e'lso Magyarországra vonatkozik, a másik miránk, szétszórtságiakra. Sokat hallunk mostanában arról, hogy Magyarország gazdasági helyzete javulóban van. Beszél erről a száraz statisztika, de még hihetőbb és érthetőbb az, amit élőszóval elmesél a Magyarországra és Magyarországról látogatók sokasága. Kétségtelen, hogy a hazai életszínvonal sokkal magasabb ma, mint 10-12 esztendővel ezelőtti sőt az is alighanem igaz, hogy bizonyos tekintetben viszonylag jobban él a mai, magyarországi átlagember és hogy gazdasági állapota stabilabb, mint valaha. Es ezt nem a gépkocsik számából lehet megállapítani, mert az, hogy 1960-pan csak 18 OOO^magántulajdonban levő autó szaladt Magyarországon, mig 10 évvel később 206 000, önmagában nem sokat jelents nyugati szemmel nézve még az utóbbi szám is nevetségesen alacsony. Valamivel többet mond az, hogy a fogyasztási cikkek árindexe i960 és 1970 között csak *P,^$-aI emelkedett, mig a reáljövedelem 59^-a'l. Ez talán a kormány politikájának, az uj gazdasági mechanizmusnak köszönhető. De még ez sem bir nagy jelentőséggel akkor, ha a magyarországi átlag árakat és keresetet összevetjük a fejlett nyugati államok megfelelő indexével. Siralmas dolog, hogy mig a legtöbb árucikk semmivel sem olcsóbb Magyarországon mint minálunk, addig az átlag kereső reálbére nem teszi ki az amerikai átlagnaka ILO^-át sem, pláne ha még hozzátesszük azt is, hogy az amerikai átlagszínvonal sem valami ragyogó manapság. Sokkal többet tudunk meg két másik statisztikai adatból? a lakás- és takarékbetét-állomány indexéből. A lakások száma Magyarországon 2 757 625 volt 1960-ban, azaz minden 2,36 fore jutott egy lakás. 197°-ben 3 1^5 000 lakása volt az országnak, minden 1,99 főre egy. A lakások szobaszámának átlaga ugyanakkor felment 1,8-ról 2,1-re, a komfort nélküli lakások hányada- pedig 80%-ról 66%-ra csökkent. Szarni a leglényegesebbs 1970-ben 2 35E 000 lakás, tehát az összes lakásoknak 75^-a magántnlaidont, képezett. Csak abban az évben E7 322 uj magántulajdonban levő lakás épült az országban, ebből 351^9 állami kölcsönnel, 12 173 egyéb forrásból. A takarékbetét-állomány pedig az 1960-as években 5*5 millió forintról k2 millióra ugrott. Mit tudunk meg ezrekből az adatokból? Nagyon sokat. Mert ezek a számok már nem csupán az életszínvonal felületes emelkedéséről beszélnek, hanem a hazai magyarság lélektani állapotának bizonyos oldalát is világosan tükrözik.^ Azt mutatják, hogy a magyar néo ma már bízik a jövőjében, hosszú távlatokban gondolkozik, tartós állapotra rendezkedik be. A lakásokba, takarékkontókba befektetett 6
