Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-06-01 / 6. szám

Homonnay O.J.

MERRE IFJÚSÁG? MERRE EMIGRÁCIÓ?

(Válasz Fiala Ferenc és Burján Gyula levelére)

Nehéz helyzetbe kerülök araikor idős emberekkel kell vitába ■bocsájtkoznom, különösen akkor, ha olyan emberekről van szó, akiket becsülök is, nemcsak koruknál fogva, hanem mert erre kötelez az általam is ismert életük munkássága és az a tudat, hogy tudásuk, képességük legjavát adták ahhoz, hogy Magyarország egy valóban megelégedett, boldog ország legyen. Az eltöltött életük alatt a mindenkori politikai helyzetben igyekeztek megoldásokat keresni a problémákra a magúk módján és jóindulattal, de ami a legfontosabb,^ hazájuk, nemzetük iránti töretlen hűségükhöz kétség nem fér. Éppen ezért, eme "honatyák" 50 év alatt elkövetett "bűne" a történelem ismeretében nem a száraz paragrafusok szerint Ítélendő, habár a történelem nem ismer kegyelmet, jóérzést és becsületet. Aki az egyszer adandó lehetőséget elmulasztotta, annak mégegy lehetősége nincs. Ez az élet. Sokszor kétségeim támadnak afelől, hogy ezt a világot valóban az Isten teremtette-e vagy a Sátán, mert az az Isten, akit végtelen jóságáért és kegyelemteljességéért imádunk, nem alkothatott egy olyan világot, ahol a gyengébb és ügyetlenebb pusztulásnak,.fizikai megsemmisülésének függvénye az erősebb, rafináltabbnak a puszta léte és az általunk életnek nevezett létének folyamatossága. Ez a tétel érvényes az élet. minden megnyilvánulásában—még a politikában is.

A kérdés "honatyáink" esetében az, hogy tudásuk legjavát adták ugyan, de ez a tudás és képesség elegendő volt-e ahhoz, hogy megmaradjunk? Atyáink képességei elegendők voltak ahhoz, hogy a Kárpátmedencében ugyahogy átvészeljünk ezer esztendőt (ami nagy dolog'), mindaddig, amig a társadalmi élet törvényeit az úgynevezett keresztény normák szerint mérték és formálták. Amig egyesek tekintettel voltak a nagyhatalmak közül az évezredes euróoai kultúrának nevezett valamire, addig az eszerint! normák betartása többé-kevésbé elegendő volt a megmaradás feltételeinek a kielégítésére. A huszadik században viszont elértünk ahhoz a ponthoz, ahol az emberiség kivetkőzött önmagából, minden ami azelőtt az erkölcs és a törvény, a hűség és a becsület fogalmát képezte, az röpke negyedszázad alatt hamuvá és pernyévé vált. Nemcsak egyes részek, de az egész világ erkölcsi felfogása megváltozott és az elmúlt negyedszázad alatt tüzzel-vassal irtotta mindenhol, nemcsak Magyarországon, a múlt maradványait. Ha valaha a történelem folyamán érvényes volt az a törvény, hogy az erősebb, a rafináltabb megmarad, a maradi elpusztul, az korunkra hatványozott mértékben érvényes és ezt nem a történelemkönyvekből látjuk, hanem a saját bőrünkön tapasztaljuk. Ebben az uj világban az erkölcsi normák és a megmaradás előfeltételei egészen mások, A szavak is uj értelmet kapnak és amire eddig apáink igent értettek, az ma talán egyenesen az ellenkezőjét jelenti. Ezért van az, hogy a ma felnövő ifjúság egyáltalán nem érti atyái beszédét és forditva is ugyanigy van. Ez az ^idősebb generáció ebben a rettenetes káoszban • nem tud eligazodni és nem lát kivezető utat, kizárólag a régihez való visszatérést követeli. ^Természetes folyamat, hogy az ifjabb nemzedék mindig az idősebbektől várja az irányítást és az útmutatást, de ha erre az idősebb nemzedék képtelen, akkor a saját tanulatlan, tapasztalatlan módján kísérli meg a maga útját a maga feje szerint kijelölni. Hogy ez az ut helyes-e, az két szemszögből mérhető, a lelépő generáció és az uj szemszögéből. Az idősebb generáció ebben az uj hely-9