Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-05-01 / 5. szám

időben szerzett képesítéseket és az ezzel járó címeket, hát akkor a nemzeti emigráció a saját fészkébe rondítson be azzal, hogy kigúnyolják azokat, akik a jogosan megszerzett címüket' használják, vagy legalábbis nem tiltakoznak, ha igy titulálják őket? És a cikknek az a megállapítása, hogy ha valaki "doktor", most csak akkor mérvadó, ha azt itt is hasznosítja kórházban, vagy más oktató és kutató munkában, ez nem "szent igazság," mint ahogy azt a cikkíró kifejezi, hanem egy perfid beállítás. Az biztos, hogy a bevándorolt orvos-doktornak elég jó lehetőségei vannak, mert talán sehol nincs annyi^beteg (vagy képzelt beteg) mint Amerikában—de vajon hány kiváló jogász tudott a szakmájában elhelyezkedni? És ennek a sikertelenségnek nemcsak a nyelvi nehézségek az okai, hanem az összeköttetések hiánya a pártokhoz és egyéb szervezetekhez, amelyek segítségével lehet itt sikereket elérni.

És egy ilyen irásnak--amely lehet, hogy jóindulattal, de meggondolatlanul íródott—az eredménye épp a fordítottja lehet; szakadást okozhat, vagy kimélyithet a másik oldalról. És itt csupán azért hivatkozom a saját példámra, mert számos hasonló esetről hallottam a "doktori címmel terhelt" emigráns-társaimtól is.

Sok évvel ezelőtt egy emigráns szomszédom--szakképzett iparos lévén--sokkal jobb és jövedelmezőbb munkát kapott, mint én, amit többször kihangsúlyozott, sőt, néha még gúnyolódott is "a megváltozott társadalmi voszonyok" fölött. Egyszer aztán valami beadványt kellett írnia az egyik hatósághoz—dehát nem boldogult azzal a fránya idegen nyelvvel. Akkor eljött hozzám s "egy kis segítséget" kért tőlem az ügyében. Akkor "doktor ur" voltam neki--pontosan addig, • amig az ügyét a hatóságnál elintéztem. Pedig ettől az embertől távol állott minden "népidemokratikus beütés" és mint említettem, több hasonló esetről hallottam.

Es ha az ilyen természetű emigránsok még hátbiztositást is kapnak az intellektüellek által szerkesztett sajtóban, akkor az "ékverés" arról a részről indulhat vagy mélyülhet ki, akkor eljöhet az az idő--vagy^már folyamatban is van--amikor sok kiváló emberünk olyan depresszióba sodródik, amely őket kikapcsolja a még most remélt, sikerre vezethető emigráns akciókból.

^Kétszer is meggondoltam, hogy leírjam-e ezeket a sorokat—de félmunkát nem szeretek végezni és ha már leírtam ami szivemen, számon és toliamon van, nem gyanúsítom rossz szándékkal a cikk Íróját—de nem tudom az írásomat mással, mint egy klasszikus idézettel befejezni; SI TACUISSES, PHILOSOPHUS MANSISSES:

Euffalo Dr. Csikós Zoltán

Kedves Éltető J. Lajosi

Kedves soraid ma hozta a posta. Soraid őszinte és megértő. Én nagyon örülök annak hogy a F. aki nemzetes asszonynak adja ki magát és engem kegyetlenül de szívtelenül becsapott nem tartozik hozzátok. Ez nagyon jó mert titeket is becsapna úgy de úgy hogy csodálkoznátok hogy már nincsen szerencse.

Magamról sajnos sémi^jót nemtudok Írni sorsom az változatlanul rósz. íal kezem 50% nemjó derekam az 30% nemjó igy vagyok 80% rokkant. Munka képtelen. Mert a szivem, fejem hátsó része, a lábaim fájnak.

Kapom a munka képtelenségi nyugdijat ami bizony kevés amai élethez képest 178 dollárt havonta mert én a munkában ért a baleset. Se-33