Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-04-01 / 4. szám
i§ találjuk azt; kialakulását már látni, és vannak közöttünk, ,akik mar élik is. Hogy csak egy konkrétumot említsek; vegyük magat az ITT-OTT Baráti Körét és ^annak szellemét. Leginkább valJ-ásos alapon magyar, s nem az ideológiai izmusok jegyében. (Ezért uj—es szép.) De nem győzzük eleget hangoztatni azt sem, hogy nem vagyunk "vallásalapitók." Szerintünk "a magyar vallás már létezik, élő lelkierő. Mi csak fel akarjuk hivni a fegyelmet rá, tisztázni akarjuk a fogalmakat, s intézményt szeretnénk épiteni rá, térbeni és időbeni történeti helyzetünknek megfelelőt" (ITT-OTT 4;5-é,25). Ha sikerül a magyar vallas gondolatát átvinnünk a köztudatba, nem lesz lehetséges az igy tudatosított vallás kiindulópontját meghatározni, mivel az messze visszanyulik történelmünkbe. Az" intézmények pedig csupán eszközök. 2) A levél szerint nemcsakhogy anakronizmus a "vallásalapitás" manapság, jelen korunk más szempontból sem alkalmas erre, mert "a vallásaiapitók kezdeti sikereiket az egyszerű, kritika-nélküli, tájékozatlan és főleg elesett tömegnél érték el, akik az uj vallásból egy jobb jövőt, felemelkedést nyertek .... Ma a ’tömeg-korban' élünk, amelyben az emberiség, bár lényegesen kevesebbet tud, de sokkal jobban informált, tájékozottabb . . .." Ez azt jelentene, hogy a mai kor "tömegembere" nem volna fogékony uj vallások iránt. Nem tudom, mennyiben helytálló a vallásalapitókról s a tájékozatlan tömegekről tett megállapítás. Ha nem csak a legendákat, hanem a történelmi tényeket is figyelembe vesszük, inkább az ellenkezőjéről győződhetünk meg. "Tömegmozgalommá" csak azután váltak a vallások, miután az illető koroknak épp a legjobb gondolkodói és költői lelkét elragadták. Sem Pál apostol, sem Zaid ibn Thabit, sem Aszóka udvari irói nélkül nem érte volna el soha a "tömeget"a kereszténység, iszlám vagy a "négy nemes igazság." Az viszont kétségtelenül igaz, hogy az uj vallások követői "elesettek," akik jobb jövőt, felemelkedést remélnek az uj irányzattól, Csakhogy ez az elesettség sokkal inkább lelki, mintsem anyagi vagy nolitikai; a társadalom történelmi válságából ered, s akkor válik általánossá, amikor egy adott kultúra elveszíti életképességét, lelki termékenységét. Nem a "vallásalapitók" vonzzák az elesett tömekeket, a tömeg elesettsége termeli ki a "vallásalapitókat"; a történelem kényszere szüli az uj gondolatokat. Ma éppen ilyen válságos időket élünk. Levelünk szerzője maga utal a mai, "letűnő társadalom klinikus jelensége"-ires "Kiformálódott egy szörnyen veszélyes, félmüveit tömeg, aki azt hiszi magáról, hogy tud és ezért felmenti magát a kötelességek alól, morált nem ismer . . . ideálja, célja nem lévén, kábitószerekbén keres menedéket." Tegyük hozzá; nemcsak kábítószerekben, hanem a legkülönfélébb pszeudóvallási kísérletekben is. Mert épp a mai "tömeg-kor" embere az, aki a legkönnyebben magáévá tesz mindenféle irracionális ostobaságot, nagy tájékozottsága dacára. Tulajdonképpen nincs mit csodálkozni mindezen. A Spengler megjósolta hanyatlása Nyugatnak már bekövetkezett. Ezen nem a geopolitikai hatalmi súlypontot kell érteni, hanem azt a szerves, nyugati kultúrát, mely kb. Nagy Károllyal (számunkra Szent Istvánnal) kezdődik, s az első világháborúval végződik. Azóta nincsen általánosan érvényes etikai-esztétikai és valláserkölcsi világnézetünk (a kommunizmustól nyugodtan eltekinthetünk; mai alakjában nem egyéb, mint politikai fegyver bizonyos államok szolgálatában), egyszóval; kultúránk. S mivel hiányzik a világnézeti alap, a tömegember nem tudja, hová forduljon, hol, miben keressen életcélt és menedéket, JMitagadás, mi, szétszórtsági magyar valláskeresők sem a saját fantáziánkból, játékos kedvünkből indultunk ki, hanem a kor kénysze6