Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)
1971-09-01 / 11. szám
vajon, ha most rögtön a Magyarok Istene szine elé kellene állnunk számot adni életünkről, mivel tudnánk alátámasztani üdvözülési igényünket? Gyakoroljuk és éljük magyar hitünket, nehogy a számotkérés órájában megméretve könnyűnek találtassunk. Torontó UTÓSZÓ Meleg nyár volt még amikor levélben felkeresett Csikágóból Dr. Szathmáry Lajos, mondván, hogy adjunk ki különszámot az 1956-os Szabadságharc 15» évfordulójára. Felajánlotta, hogy erre a különkiadásra saját maga tervezte boritólappal s kép-összeállitással, kollázzsal ajándékoz meg, ha ötletét jónak találjuk. Jónak találtuk. Az ajándékot köszönettel elfogadtuk! ugyanakkor felkértük Baráti Körünket, támogasson szellemileg, megfelelő, leközlésre alkalmas anyaggal. Ez a támogatás elmaradt. Vártunk, vártunk, a határidőt megmeghosszabbitottukj október végéről már szó sem volt, s végülis beláttuk, hogy november közepén le kell zárnunk a lapot, ha azt akarjuk, hogy még az idén elérje olvasóinkat. Ami idevágó, leközlésre érdemes anyag befutott, mind itt van, e lapokon. Kiegészítettük még egy-két aprósággal, valamint két beszéd szöveggel, melyeket nem az ITT-OTTnak szántak a szónokok eredetileg. így vagyunk hát, 15 évvel a Szabadságharc után: ma már legtöbbünknek úgy látszik alig van még mondanivalója vele kapcsolatban. Hisz lapunkban ennél sokkal kisebb témák is nagyobb érdeklődést váltottak ki, nem egyszer • . . Dehát lehet-e ezen csodálkozni? Van-e még valami, amit hozzá lehetne fűzni mindahhoz, amit már sokszor, sokan megírtak, elmondtak? Kevés, valóban. Belefáradtunk már a szólamokba, a hangos romantikába, s ha még kötelességtudatból el is megyünk az emlékünnepélyekre, egyre kisebb lelkesedéssel tesszük. Mégis, amennyire érthető^ez, annyira sajnálatos is. Mert ha mibelőlünk kihal Október 23 emléke, elvesziti legfőbb értékét, értelmét a magyar nép áldozata érettünk s az utánunk jövőkért. Emlékeznünk kell, mert csak mi emlékezhetünk! Emlékezni és emlékeztetni akartunk tehát e számmal, semmi mást— s talán e célunkat mégis elérjük, ha késve is, ha szerényen is. De mint ahogyan emlékeztetőül szolgál mindaz a kép és szó, amit a lyukas zászló alatt megtalálunk, ugyanúgy legyen néma intés számunkra az a sok jó levél, vers és cikk, amit nem találunk itt, ami fásultságunk miatt már ^nem születhetett meg, másfél évtizeddel a büszkén-fájó, világmegrázó csatánk után, —éji R U S Z K I K HAZA! 23
