Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1970-02-01 / 3. szám
magasabb célokért küzdünk. Összegezve az eddig mondottakat: a miért-re hitbeli igennel válaszolunk. A mi-re pedig a következőképpen: u j gondolatokat keresünk, uj megoldásokat, uj vezetőket-- a magyarság minél szélesebb rétegű bevonásával, a lapon keresztül... Hinni, dolgozni kell; s ha a cél elérhetetlennek látszik is, kevesebbel nem érhetjük be... A második előadás az elsőnél kötetlenebb jellegű volt, de témája sokkal nehezebb: a vallás szerepéről van szó a magyarság életében. Hosszadalmas vitává alakul, amely még másnap is folytatódik. Nehéz közös nevezőre hozni a különböző nézeteket. Az egyetlen pont, amelyben teljes az egyetértés: egy jellegzetesen magyar vallásnak megteremtése elkerülhetetlen előfeltétele a magyarság fennmaradásának. Vallásnak? Egyháznak? Avagy egy hitbeli keret által biztosított valláserkölcsi rendszernek? De ezekkel a kérdésekkel már túl is léptük a pillanatnyilan lehetségesnek. határait. A vita végletből végletbe csap át. E vitatkozásnak mégis van értelme, mégis születik valami bátor és uj, de csak később döbbenünk rá. Egyikünk felteszi az udvariatlan kérdést, nekiszegezvén a többi keblének mint a szuronyt: Ki hisz Istenben? S ime, a kezek ingadoznak. Kisértenek a régelvetett jelképtársitások, kisért a Mórija istene. De jön a másik kérdés: Ki hisz Istenben, ha nem határozzuk meg, mit értünk alatta? S most a kezek mind az égre mutatnak. Itt nincs kivétel: ^ a hivő ösztön úgy látszik hatalmasabb mint a kétkedő, tagadó ész. Úgy látszik csupán— mert Ösztön és Esz csak addig harcolnak egymással, mig egybe nem foglalja őket, kiegyensúlyozott Egészbe egy gondolkozást rendszer, mely mindkettő követelményeinek egyaránt eleget tesz. Másszóval: mig a vallásban nem ér nyugvópontra a két életerő. Esett szó Adában másról is, ami most nem tartozik ide. A leglényegesebb eredménye a találkozónak mégis az volt azonban, hogy részvevői magukévá tették ezt a két alapvető tételt: 1. Hiszek Istenben 2. Hiszek a magyarság nemes rendeltetésében Es mi, akik ott voltunk, úgy hisszük: aki az elsőt nem fogadja el, nem fogadhatja el a másodikat sem, mert ez amazzal áll vagy bukik. Aki viszont a másodikat utasitja vissza, nem hiszi, nem vallja magyarságát-- nem magyar az, még ha annak született is. Felmerül a kikerülhetetlen kérdés: aki e két tételt magáévá teszi, nem magyar vallásu-e? Nem határoztunk-e meg már e két tétellel egy uj vallást? Nem egyházat, nem kultuszt (ne zavarjuk össze a fogalmakat) nem felekezetet: csupán, tisztán, a nemzeti, magyar vallást? Mi erre is igenlő választ szeretnénk adni, s tudjuk, hogy sokan egyetértenek velünk, tekintet nélkül arra, melyik felekezetnek tagjai, avagy követői. Tudjuk, hogy az itt elmondottak sok újabb kérdést, vitát váltanak ma jd ki olvasóink táborában, örömmel tekintünk az eszmecsere elé, őszinte szivvel fogadván minden jóindulatú hozzászólást. Mert, mint mondottuk, a jövőről van szó. Mindnyájunk jövőjéről. —éji