Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1969-12-01 / 2. szám
másik házból: az asszony.halk, rekedtes duruzsolását, a leányka susogását,: halk lépeseket, edényzörgést. Benn egér kezdett kaparászni, Valahol ; messze kutya ugatott. S egyszer nehéz teherautó robogott-csörömpölt el kinn az utón, rezegtek tőle az ablakok... Aztán nehéz, ko&eledo lépések az udvaron. Nyílott a külső ajtó és csukódott. Megint lépések, de már benn a házban és hirtelen éles világosság.1'.’’ Kinyitottam a szememet; ágyam előtt a gazda áll, leteszi az égő lámpást az asztalra s halkan dörmög a hangja:--A testvér alszik, de mérnök uram, látom, nem... Nem akarnám az álmát elvenni, de azért kérdeznek valamit. Ott kinn az udvaron jutott eszembe, s meg kell kérdezzem. . ... —Kérdezze csak.— 1 —Hány esztendős, mérnök ur? :;>J. .--Hatvanegyet töltöttem ebben a hónapban. —Úgy. Öreg ember hát. Es tanult ember, diplomás. Azon gondolkoztam ott kinn az udvaron s a pajtában, hogy^ miért vállalkozott erre az utazásra, rázós, rossz szekérén, télen s a mai nyomorúságos és félelmes időben, amikor az emberélet olcsóbb, mint a csirke élete... Érdemes volt? Hegy behozhassa azt a néhány kiló krumplit és gabonát, ócska ruhát és bútort? Érdemes volt-é ezt az utat reszkirozni? Gondolkoztam, hogy mit felelhetek és hogyan.--Vállaltam, mert musSáj volt. S a muszáj nagy ur. Nincsen kenyerünk Kolozsváron, kellett a ruhanemű és fehérnemű. A szék és ágy is. Amit még otthon össze tudtam szedni, —Otthon? Hát nem Kolozsvárt vari otthon az ur? —Csak október óta. S az is' muszájból. Ide kellett fussunk... —Október-- morogja a gazda.-- Szóval most októberben. —Akkor, most két hónapja. Gondolkozott: —A németek? —Nem. —Akkor hát a ruszkik? _ —Azok sem. • ■" —Hát akkor kik? •v" ■ . ’• Megint csak^gondolköztam egy kicsit. —A dél-erdélyi: zsandárok meg a gárdák. Mintha.megütöttem volna: —Mit mondott, uram? s —Az igazat. Mert kérdezte. A zsandár támadt reánk, és ő hpzta reánk a gárdákat. El kellett fussunk. Csak úgy, a rajtunk való gúnyában. , Semmit a házból ki nem hozhattunk. S gyalog bé Kolozsvárra. ..Es aztán prédáltak és romboltak: házat, pajtát, mindent. Es elhordták bútortj gabonát, állatokat. Az maradt meg, amit itt ma látott. Ez a két kicsi ló, a szekér s holmi, amit ez az ember, aki itt most velem van s akkor nálunk volt, el tudott lopni a tolvajok elől... Ennyi az egész. S most én is Kolozsvárt várom a rendet és békességet. —Nem tudom, milyen rendet és békességet vártok ti, magyarok. Halk volt a hangja, és valami mintha reszketett volna benne.--Nincsen sokféle békesség és rend. S ez meglesz bizonyosan. Mert kell és muszáj, hogy meglegyen. Mozdulatlanul és sző nélkül állott? ott a házigazdám az ágy e-12 pf ■
