Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1970-05-01 / 6-7. szám
ŐRSÉGVÁLTÁS Fogd a törött tábornoki pálcát, Vedd fel a rongyos harc-lobogót. Rég elejtettem vesztett csatánkon, Ott hever porban, hova lehullt. Ennyi maradt, dicső örökségül, Útravalóul ennyit adok: Vedd és vezesd hát vert seregünket Te diadalra a vér mezején! —éji Kedves L.A.! Nagy érdeklődéssel olvasom az ITT-OTT minden számát. A különféle meglátások, elgondolások kezdenek csiszolódni és valóságformát ölteni . . . Odaát visszhangra találtatok. Nem tudom, hogy álltok Európával szemben? A nehézség az, hogy Ti odaát egyes dolgokat másként láttok, mint az itteniek, illetve számotokra az ottani viszonyok—miután azt ismeritek közelről—a mértékadók és mások a problémáitok. Én a magam részéről igyekszem mindent—ha nem is mindig egyetértéssel—de megértéssel fogadni. Mindég a célt nézem^amit kitűztetek, mert ez a lényeges!—Ha valamiről más a véleményem azt megirom, viszont ilyenkor "J" azt hiszem, konzervatívnak látszik, ami sokak számára unalmassá válhat. Bár a múltat, mellyel nem értettem egyet, én is birálom, viszont éppen úgy amint a múltban nem volt minden rossz, úgy a jelenben sem jó minden. Akkor is , most is, utakat kerestek—vagy kiélték az emberek^az akkori má-t, akár csak ma. Nézetem szerint a múlt — jelen eredői a jövőnek. Mi sem könnyebb, mint a múlt birálata, viszont aki annyi ideje él mint én és oly sokat látott az rájön, ha nem ragaszkodik csökönyösen a múlthoz, hogy bizony sokminden relativ. —Mikor te az emigrációs lelkületet fejtegetted szemben a szórványi szemlélettel, alapjában nagyon sokban igazad volt. Két dolgot azonban nem szabad elfelejteni: az egyik az, hogy aki élete javát otthon élte le, annak—általában—az idegenben való lét hontalanságot jelent. Érthető, hogy ezek a családban, a maguk körében igyekeznek olyan légkört teremteni, ami szokásokban (nem a cimekre gondolok most!) sőt életfelfogásban is az "otthonra" emlékeztet.—Uj magyar légkört nem tudnak teremteni, mert megálltak ott, ahol elszakadtak a Hazától, mely azóta majdnem a felismerhetetlenségig megváltozott számukra. Az, ami otthon uj—és mennyi van ilyen!—számukra éppoly idegen, mint a befogadó országok sajátosságai. A jelenben "vannak"--dolgoznak, kenyeret keresnek, de igazán a múlt légkörében élnek. Számukra ez a magyar. Lehet "régi magyar," de mégis csak magyar. És ez mindennél fontosabb szemben azokkal, akik sorsukkal megalkudtak, akik csak az anyagi előnyöket és lehetőségeket nézték és maguk is, de különösen leszármazottjaik már szinte restellik, hogy nem "törzsökös" amerikaiak. Mindkét tipus sorsa közös, emberi. Kihalásra van Ítélve és csak idő kérdése, mikor tűnnek el. A másik valóság az, hogy végeredményben ezekből a maguk régies magyarságukat megőrzött "emigráns" családokból adódik a jövő magyar szórvány! Aki ma magyar tudattal él, alapjában eb33
