Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1970-04-01 / 5. szám
—Ön az egyetlen ember, aki rendet tudna csinálni. Mondja meg, fenség, mit üzenjünk a török portának?--Üzenjék meg—mondtam most már nagyon határozottan,--hogy legutolsó szavágyer szerint mi hajlandók vagyunk mipé'la nivásza. —Helyes. Helyes. Az ultimátum elment. Mint hallom, a török porta meghökkent, s a mozgósítás valószínű leg elmarad. Szerényen mondhatom, ezt nekem lehet köszönni. Azért,^nyájas olvasó, csak arra kérlek, máskor vigyáva szábere feledé mi vészekére, ha nekem is—ugyebár, leszel szives? Karinthy Frigyes asztronauták; Meglesz! Megvan! . . . Ahogy én Bleriot-t, úgy nézik majd fiaink, s követik már ok, azokat, kik, álmodva, mig magát öli az ember, űrhajót épitenek, most még papiron . . .: ott érkeznek vissza, ellipsziseik bolygóiként, s látom, törik a hig vonzás érc-rácsát, égi utasok, ott zuhannak, fenségesebb magányban (és sivárabban, mint amilyet álom s ész sejteni bir) az éteren át: a szép Vénuszról jönnek, s ágyúik néma mennydörgésében hirdetik, hogy feltárták Csi'llag-Amerikát. Szabó Lőrinc (1900-1957) Mielőtt tollat fogok, hozzád fordulok, magyarok Úristene! Segits meg, hogy soraim, vagy szavaim, mind a magyar egység ügyét szolgál ják. Itt vagyok előtted leborulva, könyörgöm, vess véget átkunknak. Történelmünk során oly sokszor sújtottál minket kétségbeejtő kegyetlenséggel, hogy észhez térits minket. Veszünk és szétszóródunk nélküled. Segits, hogy egyetértés, összetartás legyen közöttünk. Támassz közöttünk önzetlen, a haza érdekét szolgáló vezetőket. Oly sok tehetséggel áldottál meg minket, add meg végre, hogy mi ma gunk élvezzük gyümölcsét igyekezetünknek, verejtékünknek. Tudjuk, itt^senki sem akadályoz minket abban, hogy ápoljuk, erősit sük magyarságunk. Bármi volt is a múltban, tatár, török, osztrák, vagy a szovjetorosz elnyomók. Itt kizárólag rajtunk múlik, menynyire vagyunk valóban magyarok. Adjál fáradhatatlan erőt az ügy igaz szolgálatára és ne merüljünk ki üres szólamokban csupán. l6
