Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)

1970-04-01 / 5. szám

"Fübon-fában orvosság van,

Nem hiszünk mi a halálban ..."

Igen, a kereszténység megőrizte ősi hitünk, ősi szokásaink_nagyrészét, bár az osztrák császárok és a kegyeiket kereső pápák igyekeztek idegenekkel megtölteni a klérus legfelsőbb állásait.

Ma már, amikor a bingó vette át a szumér eredetű bigézés, métázás szerepét a háromdimenziósán szemet-forgató plasztik oltárképek köré csoportosuló templomi ifjúság körében,—ma maár, amikor hitüket, talajukat vesztett, magukat rosszulfizetett "szociális" munkásoknak érző, hivatástudatról hallani sem akaró kisiklott életek töltik be (ahol még egyáltalán betöltik) az egyre idegenebbé váló magyar egyházközségek 'lelkészi tisztségét, természetes, hqgr a magyarság Isten, Magyar Úristen után vágyik.

Vallásos megújulás korát éljük. A ta'lajtalan, szétszóródó ifjúság guruk és swámik lábaihoz guggol, a Zen Buddha ölében keres^ menedéket, szanszkrit imákat mormol és délamerikai indiánok vallási kábítószerein át akar Istenhez köze'ledni--mindegy, hogy miben, de—HINNI.

A református, evangélikus "magyar" lelkészek fiai, leányai "Háj-" jal köszöntik a papiakba belépőt és a nagytiszte'letü szülők hebegnek-habognak—nem tudnak a gyermekek magyarul és a tiszte'letesaszszony pamkinpájt süt karácsonyra--a diós-mákos patkó helyett.

A katolikus papság a szoknyából a szoknyához menekül, a kilépő, nősülő lelkészek hivatalos statisztikai számaránya döbbenetes. Szaxofon sir fel a templomban és néger dobok igyekszenek idegen ritmussal fűteni minden jámbor vasárnapi iskolást.

Tisztelet a kivételnek és ahol nem igy van—ne tessék ránktámadni, nem ÖNÖKRŐL van szó, hanem a TÖBBIEKRÖL.

Vallásos nép vagyunk, hivő nemzet. A kereszténység szőnyegét kihúzták a talpunk aló'l--a klérus, a papok, a tiszte'letesek.

Ifjúságunk—hála a Magyarok Istenének—nem feküdt még 'le a ^Kama Szutrával kezében egy Yogi elé, nem ült be Buddha mosolygó ölébe, nem kergü'l a Voodoo szellemek marihuánája után—magyar Istent, magyar vallást keres.

Kell a vallás, kell a hit.

Meg is fogjuk találni, előbb-utóbb, hiába igyekeznek Moszkva ügynökei egyfelől, a nemzetközi álkereszténység prókátorai másfelől megakadályozni.

Tizezer esztendőn át megtartott, megsegitett bennünket az Isten, a Magyarok Istene. Segit, megtart minket ezután is, csak higyjünk benne.

Modern, elektronikus korban élünk, modern, elektronikus erkölcsökre kell megalapozni az uj magyar társadalmi és erkölcsi rendet.

Az ó és uj szövetségek után meg kell kötnünk a legújabb szövetséget az Éggel, mely szerint a telefon, a távolbalátó, tickertape és elektromos komputer ugyanúgy morális parancsolatok alá kerülnek, mint valaha a bunkó, a kés, a puskapor.

Össze kell kötnünk a legrégibbet a legújabbal, egybe kell kapcsolnunk magyar hagyományainkat a jelen és jövő szokásaival, lehetőségeivel.

6