Itt-Ott, 1968. október - 1969. szeptember (2. évfolyam, 1-7. szám)

1968-12-24 / 2. szám

T *

A következő cikket az ÉMEFESz-nek /Fszakamerikai Magyár Egyetemisták é# Főiskolások Szövetsége/ hivatalos lapjából, a^ Hiradó 1968- oktober-novemberi számából /10-12 o./ vészük át.

A TURÁNI ÁTOK ?I

'" i ' 1956 október 23 emlékére ,

,• . ‘ ■■ a • '.rv. .

i v. h'.' • - •

Besötétitett szobában, a nyári nap fülledségében az ostya szárazán pihent a;haldokló nyelvén. Egy középkorú eniT^er izgatott érkezése szakította meg a mélységes csendet, "Pista,” szólt ák idegen, "megyünk hazß Erdélybe!" A szobornak tűnő aszott arc megrándult,; majd. a“ szemek fénybe derültek.

Mint -játékos gyermek .nem--értettem a' történteket, de éreztem, hogy Valami" különös- erő az éteren keresztül egyé tesz az idegennel, s mindenkivel körülöttem,.Ugyanezt az együttérzést éreztem amikor ezrek -búcsúztak a hétnapos temetésen a jóságos arcú halottól.

Az évek múlásával jöttem rá, hogy különös kegyelem folytán adatott megfáz a kiváltság, hogy érezhettem az emberiség közösségvállalását. Az egyén általában saját bajával van elfoglalva, s valahogy fél megosztani fájdalmát, bizalmát és örömét. Nem irigység, beképzeltség vagy gonoszság, de félelem és gyengeségünk mely visszatart valamennyiünket, hogy egységesen közös erővel harcoljunk közös ügyeinkért. Ez a félelem és gyengeség köztünk magyarok közt különösen erős-, s talán ezért is mondjuk, hogy a "turáni átok" lehetetlenné teszi együttműködésünk.

Már-már magam is hinni kezdtem a turáni átok fogalmának, amikor hirtelen' nem csak ezrek, de milliók vállaltak közösséget egymással. Tíz millió magyar érezte a testvéri közösséget a Duna, Tisza táján, s.további milliók világszerte. Történelmi perceket éltünk át, s talán az egyetlen maradandó emlék és eredmény, hogy bebizonyítottuk,- hogy a turáni átok ellenére is tudunk egyek lenni, egyért harcplni, s testvérként kezelni embertársaink.

Ma, tizenkét évvel később ha visszatekintünk a történelem sárguló lapjaira és tanulmányozzuk emlékeink fedezzük fel, hogy a'zok a pillanatok amikor egyé váltunk testvéreinkkel, kiemeikecfttek mint- lángoszlopok. Látjuk az idegeneket akik összeölelkeztek, egymásnak ételt, ruhát és szállást adtak} s akik szemében ott égett a megértés, á szeretet, a megbocsajtás. Ezek az emlékek még megr-meg bizsergetik felejtésre kész elménket és érzékszerveinket.

5