Itt-Ott, 1968. október - 1969. szeptember (2. évfolyam, 1-7. szám)
1968-10-23 / 1. szám
r"All right", fordult felem, "van gyufája?" - Is en, anélkül, hogy a zsebemet megtapogattam volna, hatarozottan] határozottan kijelentettem, hogy nincs. "lenjén es hozzoni" mondta türelmetlenül, látszott rajta, hogy alig varja a tüskök bukfencező játékát a levegőben. Ez a gyufahozás azt jelentette, hogy a házig es vissza mintegy nyolcszáz rnetert kell megtennem lassitott menetben, ami körülbelül tizenkét percet jelent; tehat tizenkét percig, mondjuk, ha csurjuk, csavarjuk a dolgot, egy negyed óráig meg biztosan élni fogok Es aztan. . ."to be or not to be. . ." Hát persze, hogy to be! Ki parancsolhatja neuern, ho0y en most az en kultur lenyemet feláldozzam a free countryban egy ostoba tuskoert. rrre engem senki sem kötelezhet. ,'isszamegyek es bátrán a szemébe nezek, oh, nem a halálnak, hanem annak a vén ravasz farmernek s azt mondom neki, hogy Szőr, en nsm vagyok bolond, h;ogy meggyujtsam azt a kanoeot. Itt a gyufa, gyújtsa meg maga." "Itt a gyufa? Hat mégis van gyufa,a zsebeben?"- kerdezne gúnyosan es gyavanak tartana. Es szegyent hoznék egÉsz Európára. Elvégre én ajánlottam a dinamitot, tehat nekem kell azt felrobbantanom, az eletem arán is. Ez a becsület. Es hőstett is. Kert hat mi a hőstett? Veghez vinni olyan dolgot, amitől felünk. Hat en felek es veghezviszem: A gyufahozás űrügye alatt bementem a házba, de nem árultam el vigzetes feladatiamat. A kisebbik fiam meg az ágyban volt, a nagyobbik iskolába készült, a felesegem a reggelijüket keszitétte. Ügy néztem már ra, mint egy kétgyermekes özvegyre, de csak szemmel búcsúztam tőlük. Kilepve as ajtón, felsohajtottam Csokonaival; "Itt halok meg e sötét magányban, a szomszéd por eltemet. . ." Es képzeletben mar hallottam is azt a végzetes durranást: a Mohácsi-vésztől Hiroshimaig a,robbanások történelmi összessége jelentektelen pukknasnak szarnitott előttem ahhoz kénest, ami most következik. Mert ezt en pukkantom az1 európai becsület nevében. Hogy is mondja Petőfi Őrültje? ’ - "beások a főid közepéig, loport viszek le és a világot a levegőbe rőpitem. . . !11 Igenis a levegőbe ropitem azzal a ven gúnyos farmerrel együtt, az o sajat dajnemájtjával!-"No megérkezett vegre azzal a gyfiáásálE ?- Menjen le,a gödörbe helyezze el a dajnemájtot és gyújtsa meg a kanoodt. Leg ne feledkezzek: harminc másodperc!" - adta ki az utolsó utasitast Lr. Parker, aki vagy száz lépésnyire hátra húzódott. En katonásan beugrottam a gödörbe, a dinamitot a földbe egyenesen lefelé menő páros gyökér ala 'tettem s meggyujtottam a kanóc farkincaját. A kiugrásom meg katonásabban sikerült, egy zergének is becsületere vált volna, s tiz másodpercen belül—mert számoltam magamban—mar lotavolon kivul, egy tuskó mögött feküdtem. A gazdam, szinten fekve, magasba tartott balkezeden az óráját szorongatva az időt figyelte. A várakozás izgalmas csendjét vegre egy csesszenes törte meg. Egy csesszenes, egy tompa hang, ami 24
