Irodalmi Szemle, 2021
2021/9 - Szalay Zoltán: Ufók; Vadkan (próza)
otthonaikba. Nem talaltam odabent senkit, es ugy, ahogy voltam, gyurott pizsamaban botorkaltam ki az udvarra. Mindketten hatul voltak, a regi feszer romjai kozott. A ferfi mar lebontotta az egeszet, az anyam pedig ugy nezte dt, mint egy olimpiai bajnokot. Vege van, mondta a ferfi, amikor megpillantott. Tudtam, hogy ide jar, mert amikor hazafele jottem hajnalonta, lattam eliramodni. Oreg vadkan volt, megis ugy spurizott, mint egy kismalac, es mire megcelozhattam volna, eltunt a hazak kozott. Az anyad mondta, hogy ti is lattatok, ahogy a keritessel szemben alldogalt ejszakankent, mintha be akarna jutni. Na, most mar nem fog itt olalkodni. A toltes mellett pillantottam meg tegnap ejjel, es most vegre sikeriilt beleeresztenem egyet. A rohadek disznaja meg igy is meglogott, de most mar nem fog visszajonni. Szerintem mar ott lebeg a felpuffadt teteme a Duna vizen. Felpillantottam. Olyan vakitdan kek volt az eg fblottiink, mintha soha tobbe nem esne belole egyetlen csepp eso sem. Anyam felrenezett, es egy titkos mozdulattal megtdrdlte a szemet.
