Irodalmi Szemle, 2021
2021/5 - TSÚSZÓ - Körndl Sarolta: (A csók ára) (közreadja Lill Amália beleegyezésével: N. Tóth Anikó) (elbeszélés) / TSÚSZÓ
de mar az orrcimpamat lesi, mocorog-e, rebben-e a szempillam, mert mint mindig mondja, meggydzodese, hogy a kisasszonyok cimpaja es pillaja csalhatatlanul arulkodik arrol, elnyerte-e tetszesiiket a cukraszmu. A tejszin a gyengem, ujjong a nyelvem, zsibong a szajpadom, a tortacskatol konnyu leszek, Borhegyi elegedetten nyugtazza, s meg eggyel kinal a hosszunak igerkezo nap kezdeten, egyet fizet, kettot kap, kacsint huncutan, btszor koccan az eziist kanalka a porcelanon, korbenyalom a szam szelet, a pultra ejtett fillerek komiszan szetgurulnak, mire Borhegyi felkapkodja oket, mar kisurranok a muhelybol, a varoshaza orajan a kismutato a tizenkettes fele agaskodik, a nagymutato pedig lomhan lep a tizesre, mostohaanyam folyton racsodalkozik, sose szokja meg, hogy ezt forditva kell erteni, a Zwittinger-haz elott tiirelmesen var a fogat, Drottner Arzen unokafiverem a fekete lo mellett acsorog, ugy nyitom a kistaskam, hogy a fenn iilok ne lassak, amint Arzen belecsusztatja az osszetekert papirlapot, tizenhet, sugja, majd a kezet nyujtja, fellepek, lehuppanok Cziczka Mari melle, veliink szemben Tocsek Emil es Kabanicza Janos, a szoknyam nagyjabol elrendezem, de mar csattan az ostor, randulunk, zorognek a macskakoveken a kerekek, belefurom az arcom a tavaszi levegobe, ereszkediink ala a Deak Ferenc utcan, baloldalt fenyben furdenek a masodik emeleti ablakok, fiatal lombok integetnek jobboldalt, az Erzsebet ternel kinyitom a napernyot, lehunyom a szemem, Emil hosszu tortenetbe kezd, aminek mar az elejet is unom, csak Mari gurgulazo nevetese biztatja a meselot, aki persze nem jar historiajanak a vegere, mire megerkezunk Feistmantel kertjebe. Az erdeszlaknal nagy a nyiizsges, a locakon alig akad ures hely, zabolatlan akademistak koccintgatnak egymast harsanyan biztatva italra, szerelemre egyarant, a harsfak zsenge levelei kozdtt atbujnak a napsugarak, pdttyosre vagy csikosra mintazzak a kipirult orcakat, a kisebb-nagyobb karikaban allo lanyok szoknyai hatalmas szirmokkent lengedeznek a karcsu labszarakon, jol ddntottem: violaszin ruha egyediil rajtam van, egyre tobb szempar bonyolodik bele a szoknyafodraimba es teved el a nyakamat rejto csipkekben, megerintem Blaskovics Ludmilla es Muranyi Helen konybket, hadd csatlakozzak az egyik viraghoz, sugdoloznak, kacarasznak, osszemaszatolodnak a szavak, nem is nagyon erdekel, milyen pletykaktol szediilnek a szemermesen kacer Ernak, Irenek, Vilmak, Amaliak, csak mutatkoznom kell, lasson, akinek az a dolga, hogy lessen, kibirok nehany percet, aztan megpillantom Rabeczy Ilont, kibontakozom a lanykoszorubol, odalibbenek hozza, biztosan az elso kocsik egyiken jott, mert a kecses allvanyra kifeszitett vasznon mar ott tancol pitypangszonyegen harom feher ruhas onfeledt lany, arcuk fenypottyds, hajuk kibomlik, ujjaik osszeernek, semelyikukre se hasonlitanak, mondja lion elmeriilten, mintha szamon kertem volna rajta barmit is, a graciak foie puha felhoket gombblyit eppen, hogy ne zavar-
