Irodalmi Szemle, 2021

2021/2 - MÉSZÖLY 100 - „A kontextusváltás képessége". Nagy Csilla beszélgetése Szolláth Dávid irodalomtörténésszel a Mészöly-monográfia kapcsán

nyebben áttekinthetők, visszavezethetők világirodalmi előzményekre és párhuzamokra, de már ezekben is elkezdődik a forma bomlása, amely a regények során át (Az atléta halála, a Pontos történetek, útközben, a Saulusj az Alakulásokig és Filmig erősödik. E két utóbbi mű a forma legparádésabb, legzavarba ejtőbb roncsolása, amely nemcsak Mészöly pályáján, de a korszak magyar irodalmában is korszakos jelentőségű. Persze ez sem egyenesvonalú folyamat. Amolyan „gyenge” narratívának szánom, amelyben kitérőkkel, rekurziókkal is számolni kell. A monográfia fő „története” tehát csak tendencia-érvényű, messziről nézve van kohéziós ereje.

Mint mondtam, integráció vs. dezintegráció végtelenül egyszerű oppozíciós séma. Akkor kezd kicsit érdekesebb lenni a dolog, amikor belátjuk, hogy a művekben integráció és dezintegráció törekvése egyszerre is felfedezhető. Mészöly műveire ez különösen igaz. Vegyük például a Megbocsátást vagy a Családáradást. Azt hiszed, hogy egy családregényt vagy egy dzsentriregényt kezdtél olvasni, mert minden erre utal, de aztán kiderül, hogy a felidézett „békebeli” műfajokat finoman, de határozottan kijátssza, kifordítja a szöveg. Az ilyen mű nagyon is integratívnak látszik, végül mégis integrálhatatlan. Ezeket tehát kineveztem álintegratív műveknek. A látványos dezintegrációt felváltja a látszólagos integráció. Mészöly a nyolcvanas-kilencvenes évek úgynevezett pannon prózájában megint bődületesen jó műveket hozott létre ezzel az olvasót megtévesztő játékkal. Ha csak egy-egy példát lehet mondani a különböző „Mészölyökre”, akkor azt mondanám, hogy a Jelentés öt egérről integratív, a Film dezintegratív, a Megbocsátás álintegratív remekmű.

I A Mészöly-értelmezést, a szövegekhez való hozzáférést nagymértékben meghatározták többek között Balassa Péter interpretációi. Emlékezetes a Megbocsátásról vagy a Filmről szóló tanulmánya1

,

illetve az a plasztikus nyelv, amellyel a prózai megújulás fontos műveiről szólni tudott. Számodra mennyiben jelentett meghatározó élményt a „Balassa-iskola”, a „Balassa-féle” interpretáció és nyelvezet?

1 Balassa Péter, Passió és állathecc: Mészöly Miklós Film-jéről és művészetéről = Uő, Észjárások és formák, Bp., Tankönyvkiadó, 1990, 37-104.; Balassa Péter, A cselekmény rejtélye mint anekdotikus forma: Mészöly Miklós: Megbocsátás = Uő, Észjárások és formák, Bp., Tankönyvkiadó, 1990,105-127.

I Balassa Mészölynek két különböző korszakát is a hetvenes-nyolcvanas évek megújuló magyar prózájának iskolapéldájaként emelte ki. Pontosan úgy, ahogy mondod, a Filmet és a Megbocsátást, tehát amelyeket én most a dezintegratív és az álintegratív formálás példáinak nevezek. Ez Mészöly pozicionálása szempontjából nagyon fontos, de ennek