Irodalmi Szemle, 2021

2021/2 - MÉSZÖLY 100 - „A kontextusváltás képessége". Nagy Csilla beszélgetése Szolláth Dávid irodalomtörténésszel a Mészöly-monográfia kapcsán

„h KONTEXTUSVÁLTÁS KÉPESSÉGE"

NAGY CSILLA BESZÉLGETÉSE SZOLLÁTH DÁVID IRODALOMTÖRTÉNÉSSZEL A MÉSZÖLY-MONOGRÁFIA KAPCSÁN

Szolláth Dávid a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomelméleti Osztályának munkatársa, a Literatura folyóirat szerkesztője és a Jelenkor Kiadó Mészöly-életműkiadásának sorozatszerkesztője. Közel 20 éve kutatja Mészöly Miklós prózaművészetét, eredményeit több mint 700 oldalas monográfiában tette közzé tavaly decemberben. Szolláth Dávidot a kötet műhelytitkairól, a Mészöly-életmű értelmezésének változásairól, és a Mészöly-emlékéwel kapcsolatos terveiről kérdeztük.

I Ha nem tévedek, az első Mészölyről szóló tanulmányod 2000-ben jelent meg a Literaturában, azóta rendszeresen publikálsz írásokat az életműről változatos szempontok szerint, irodalomtörténeti- és elméleti kérdésfelvetéssel, komparatív viszonylatban, recepciótörténeti kitekintéssel. Mikor vált nyilvánvalóvá számodra, hogy a Mészöly-téma esetedben nemcsak alkalmi feladat lesz, hanem hosszú távú, nagyobb merítésű vállalás?

I Igen, elég régen kezdtem Mészöllyel foglalkozni, de volt tizenvalahány év közben, amíg más területen kutattam. A szakdolgozatomat még Thomka Beátánál írtam, a nagyhatású első Mészöly-monográfia szerzőjénél. A szakdolgozat Mészölyről is szólt, meg nem is, mert valójában a „kincstári” marxista Mészöly-kritika volt a fő témája. Furcsa mód a zseniális, lenyűgözően gazdag prózaírónál valamiért érdekesebb lett számomra a marxista kritika többnyire fűrészpor-ízű nyelve. A korabeli kritikákat olvasva nem értettem, hogy „hát miről beszélnek ezek?”. Tanult egyetemi emberek, kritikusok nagy egyetértésben sületlenségeket állítanak és álkérdéseken vitatkoznak szenvedélyesen. A kilencvenes években az volt a közfelfogás, hogy a múlt rendszer hivatalos diszkurzusait a legjobb lesz mihamarabb elfelejteni. Az elméleti „boom” korszaka volt, elképesztően sok teóriát olvastunk. A generációmból néhányan úgy tanultunk meg franciául, hogy Derridát, Foucault-t, Deleuze-t, Genette-et olvastunk nagyszótárral, de a kávé kikérése egy párizsi caféban nyelvi próbatételt jelentett. Szédítő ütemben próbáltunk felzárkózni a nemzetközi szellemi áramlatokhoz, és közben ugyanilyen sebességgel felejtettük el, hogy mi van a hátunk mögött. Szórták ki a könyvtárakból a kommunizmussal, munkásmozgalommal kapcsolatos könyveket, száz forintért darabját, vagy néha ingyen, én meg Lukáccsal, Marxszal, Gorkijjal, Déryvel, Galgóczival, Sinkó