Irodalmi Szemle, 2021
2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Dobsony Erzsébet: „Nem emlékszem, de igyekszem erősen elképzelni." Mészöly Miklós Öregek, Halottak című novellájában elmesélt valóság képei (tanulmány) / MÉSZÖLY 100
van, de inkább a vértől”.38 A (vágó)híd, szintén gyakran előforduló jelkép Mészölynél, mely jelen esetben a profán és a szent közötti állapotra utal. „A korai novellákban a »sötét jelek«, a szorongató, félelmet projiciáló elbeszélésmotívumok sorában az állatok létezése, pusztulása valami ősrettenet, metafizikai félelmet közvetít. Az állatenigmák hol varjak, elterülő, elvérző négylábúak képében mutatkoznak, de erre a motivikára utal a vágóhíd, a mészárszék ismétlődő képzete is.”39 Mészöly szereti az életből kiragadott pillanatokat, motívumokat, melyeket állókép-szerűen rögzít. Kimerevíteni az adott momentumot: Mányoki Endre „a próza fotográfusának”40 nevezi Mészölyt. A történetben ezek legtöbbször olyan jelenetek, amelyeket csak a narrátor „lát” és érzékel, de az olvasók számára szavakkal próbálja meg prezentálni a belső élmény és a látvány által előhívódott pillanatnyi benyomást (punctum).41 A narrátor, de legfőképpen az olvasó számára ezek a belső képek fantasztikus utazássá transzformálódnak, s egyúttal akár ki is tudja őket ragadni az olvasás jelenéből, hogy valamilyen meghatározhatatlan, köztes téridő kontinuumba utaztassa őket, valahol a könyv és a valóság között: „Mint az anyám vagy Róza néni arcán, egy pillanatra az övén is fölrémlik valami egykori vonás. Szívesen figyelmeztetném, hogy próbálja megállni, ne sírjon, maradjon úgy, ahogy önkéntelenül kinézett az ablakon, azzal az elmúlt félmosollyal.”42 3 8 Mészöly Miklós, Öregek, halottak, 313. 3 9 Fogarassy Miklós, Kutyafül, madárszem. Ex Symposion, 1996. Elérhető: http://exsymposion.hu/index.php?tbid=article_page__ surfer&csa =load_article&rw_code=kutyaful-madarszemrnrnmeszoly-miklostermeszetszemleleter2451rn_687 [cit. 2020. december 11.] 4 0 Mányoki Endre, A próza fotográfusa : Mészöly Miklós: Anno, Irodalmi Jelen, 2010/10 Elérhető: http://www.irodalmijelen.hu/node/6039 [cit. 2020. december 28.] 4 1 A fénykép leglényegesebb és dominánsabb tulajdonsága, amikor hatást gyakorol az egyénre, belé szúr, megsebez, meggyötör, s ezáltal ismerhetőek fel a képeken olyan sebek, pontok, ismertetőjegyek (punctum), amelyek első pillantásra kitűnnek, szinte előtörnek a képből. Rögtön átjárnak, megsebeznek, mint a nyíl. Ennek a részletnek nem feltétlenül kell különösebben esztétikai vagy erkölcsös dolognak lennie, a lényeg, hogy magára vonzza a tekintetet, hogy megsebezze a befogadót. E kardinális képalkotó elemnek sosem szabad szándékosnak lennie, vagy tudatosan beállítottnak, egyszerűen csak többletszegmensként kell kiegészítenie a látványt. Egy ilyen részlet felfedezése nem feltétlenül a fényképész tehetségét dicséri, hanem köszönhető akár a véletlennek is, hogy az adott pillanatban, az adott helyszínen jelen volt. Barthes, Roland, Világoskamra, ford. Ferch Magda, Bp., Európa, 1985. 4 2 Mészöly Miklós, Öregek, halottak, 307.
