Irodalmi Szemle, 2021

2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Kosztrabszky Réka: A bibliai szöveghelyek szerepe Mészöly Miklós Saulus című regényében (tanulmány) / MÉSZÖLY 100

említett redukciós eljárás miatt ugyan kikerült Saulus megvakulásának történetéből, a juh keresésének mozzanata által mégis visszaíródik a szövegbe, ezért a juh megtalálá­sának - azaz a főhős lelki szemei előtt való megjelenésének - Saulus Jézus felé fordulásá­nak érzékeltetésében26 játszik szerepet. A főhős személyiségének transzformációjában Istefanos is fontos szerepet tölt be a regény fabuláris és szüzsés szintjén egyaránt, hiszen a műben Jézus és az ő halála ana­lógiás viszonyban állnak egymással. (A Bibliában a kettejük közti kapcsolatot az is erő­síti, hogy mindkettőjüket azonos módon állítják bírák elé és ítélik halálra.) Saulus az álmában egy döglött kakasról ismeri fel Istefanost, ami azért jelentős mozzanat, mert ez az állat felidézi azt az új szövetségi történetet, melyben Jézus Péter általi megtagadását kakasszó kísérte (Mt 14,30; 66-72), továbbá az állat halála a fiatal törvénymagyarázó halálával is összefüggésbe hozható. Szintén figyelmet érdemel az a jelenet is, melyben Saulus Istefanos halála után felve­szi annak saruját és köpenyét. Az átöltözés mozzanata nemcsak a szimbolikus tartalom miatt bír jelentőséggel, hanem azért is, mert éppen Pál egyes leveleiben (Gál 3,27; Pál Róm. 13,14.) esik szó az új ruha felöltéséről, azaz a Krisztusba öltözésről, mely a lélek átalakulását, Jézushoz való fordulását jelenti. (Ef4,22-24) Ez a tett nemcsak Saulus meg­térését, hanem egyúttal a megtérés következtében kialakult új személyiség gondolkodás­módját is előrevetíti. A Saulus sorsának előrevetítésére szolgáló mozzanatok a módosított bibliai idéze­tek révén is jelen vannak a szövegben. A regény egyik mottójául Pál Korinthosiakhoz szóló I. levelének (lKor 9,24-27) módosított változata szolgál, melyet Mészöly szerzői névvel (A Tarzuszi) is ellát. Ez az idézet egyfelől Saulus múltját sűríti magába, hiszen Tarzuszban született, s itt nevelkedvén atyái hagyományainak buzgó követőjévé vált (Gál 1,14), másrészt pedig a jövőjét, mert az idézet a későbbi személyisége által írt levélből származik. Szintén figyelmet érdemel ebből a szempontból az a jelenet, melyben Saulusból ön­kéntelenül buknak ki a következő szavak: „Beleütköztök a beleütközés kövébe... Emberi hangon szólok... Legyen az asztaluk tőrré, hálóvá és megtorlássá...” (182-183.) Ezek az idézetek szintén Pál leveleiből származnak, s a kontextusba bekerülve a főhőst egyfaj-2 6 Ennek az áttételes jelenlétnek a jelentőségét az is növeli, hogy Jézus arca Saulus számára hozzáférhetetlen, hiszen a tárgyaláson nem látja az arcát. Ez a mozzanat Istefanosszal is összefüggésbe hozható, hiszen amikor Saulus feljön a kútból, az erősen világító holdfény állása miatt kezdetben nem tudja kivenni a fiatal törvénymagyarázó arcát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom