Irodalmi Szemle, 2021
2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Tanos Márton: Határsértés és térfoglalás. Hatalomreprezentációk Mészöly Miklós Az ablakmosó és Páskándi Géza A vigéc című drámáiban (tanulmány) / MÉSZÖLY 100
A vigéc, úgy tűnik, miniatűr léptékben sikerre vitte az általa megálmodott társadalmi kísérletet: végül sikerül korrumpálnia az összes szereplőt, atomizálnia a családot és izolálnia egymástól a családtagokat, mindenkire kiterjeszteni a befolyását és tehetetlenné tenni, elpusztítani a nyelvet, a történelmet, a kultúrát, az erkölcsöt, az emberi méltóság fogalmát. A lázadás mégis búvópatakként tör felszínre: a család végül megtalálja az eszközöket arra, hogy hasonló módon ássák alá a hatalmi diskurzust, ahogy az az ő szuverenitásukat ásta alá: először szimbolikus, majd tényleges hátrálásra késztetik a vigécet, az általa épített rendszer pedig egyik pillanatról a másikra kártyavárként omlik össze. A palotaforradalmat kirobbantó család haragja elől pedig végül menekülésre kényszerül. Ez így egy szokványos vígjátéki befejezés lenne, ahol a felborult világrend végül helyrebillen, az intrikus karakter pedig elbukik, a továbbgondolás számára így nem maradna érdemi diszkurzív tér. Említésre került azonban a „modell a modellben” szerkezet kapcsán, hogy Kádasék történetének van egy külső fikciós keretezése is: eszerint a tanmeseként tételeződő darabból valójában az idegen civilizáció bolygóján készült az előadás, és legfőbb üzenete éppen annak érzékeltetése lett volna, hogy az emberek még nem készek az idegen civilizációval való interakcióra. Az előadás zárultával azonban megjelenik a bolygó Elnöke, aki a következőképpen kommentálja a produktumot: „Remek propaganda volt ez katonáink számára, kitűnő agitáció. Katonáink most érzik majd igazán, milyen mélyen áhít bennünket az a (lefelé mutat) glóbusz! Ez pedig megszázszorozza az átütőerőt!”25 A társadalmi és kulturális tartalmakat problematizáló művészi szándék ellenére tehát a fiktív előadás jelentése éppen az ellenkezőjére fordul annak hatására, hogy az elnök magától értetődő módon ragadja magához az értelmező autoritás szerepét. Pragmatikus értelmezése azonban teljességgel nélkülözi az elveket, az autonóm gondolatisággal rendelkező műalkotás jelentését hozzárontja a saját aktuális politikai céljaihoz - mindezt pedig egy egész közösség nevében teszi. A teljes zárójelenet szervező gondolati alakzata az irónia contraria, amikor minden jelentés önmaga ellentétébe fordul át. A darab legutolsó mozzanata felől olvasva válik így élővé Páskándi saját műfaji definíciója. Az ablakmosó zárlatától távol áll még az a fanyar derű is, amely A vigéc konfliktusának végső oldódását jellemezte. Mint korábban szóba került, Az ablakmosó emberpárjának elsősorban a képzelete áll konfliktusban a valósággal. Anni: „Ezért születtünk volna... ezért rendeztük be a lakásunkat... ezért tervezgettünk annyit? Hogy egy kéz mindent 2 5 Páskándi, I. m.
