Irodalmi Szemle, 2021
2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Mátyás Győző: Egy régi film fogságában (próza)
egymást, hogy az már illetlenség. Éppen kezdtek alakulni a dolgok is körülöttük. András tanult az idősebb kollégáktól, ügyesnek látták, kapott már önálló megbízásokat is, tudta, hogy előbb-utóbb menő ügyvéd lesz annak minden szörnyűségével együtt. Ez utóbbitól fázott is rendesen. Csilla bekapcsolódott egy regionális identitáskutatásba. Azt mérték fel más szociológusokkal együtt, milyen tényezők segítik elő, illetve formálják az adott helyen élők területhez való kötődését. Jó alkalom volt az elméleti tudást párosítani az empirikus kutatással, „igazi terepmunka, nem csak alibizés”. Élvezték az együtt töltött időt, boldogok voltak, azt remélték, ez most már örökre így marad. Esténként leroskadt megszokott helyére a kanapéra, szemben a fotellel, amelyben mindig Csilla ült. Az üresség fojtogatta. Elmélkedhetett azon, hogy megérte-e. A kísértés. Csak magát okolhatja. Persze próbálta Évát is, tipikus felelősségáthárítás, de hamar belátta, hogy ez meddő önáltatás. Az első pillanattól tisztában volt vele, hogy Éva vérében több hiúság van, mint vörös vértest. Eszébe ötlött, megkérdezi tőle: egyáltalán érzett-e iránta valamit egy pillanatig is, de aztán rájött, tulajdonképpen nem érdekli a válasz. A válóper bonyolításáért a kollégája kapta a honoráriumot. Természetesen próbálta elérni Csillát, lehetetlen volt. Az egyetlen mondat, amit hallott tőle, az volt, hogy ha még egyszer feltűnik a munkahelyén, távoltartási végzést fog kérni. Nézte a filmrészletet, mint akit hipnotizáltak. Pedig gyűlölte. Az első megvágott darabot Csilla a születésnapjára időzítve küldte. A másodikat a megismerkedésük napjának emlékére. Tizenhárom éve. Egyetemi buli volt. Zaj, tömeg, tolongás, techno. András leöntötte Csilla ruháját vörösborral. „Nem tudtam jobbat kitalálni”, vallotta be később. „Gondoltam, ha muszáj, megveszem a blúzt, százszor megéri.” Kalapált a szíve, ahogy a filmet nézte. Képzelegni arról, hogy esetleg Csilla is... Nincs ennél szörnyűbb érzés. Kollégája említette, látta őt a Viola bárban egy ismeretlen férfival. Közeledett a házassági évfordulójuk.