Irodalmi Szemle, 2020
2020/10 - KORTÁRS SZLOVÁK - Lapis József: A tökéletes trükk. Polgár Anikó Paleocsontevés című könyvéről (kritika)
Az idezett kabat, amely feketit, amely a latast semmisiti - az en latasomat es az engem latasomat - az iment ecsetelt helyzetnek a jelkepe. A(z dvo-vedd) szabadsagkorlatozase egyfelol, a(z drzo-vedo) kisajatitase masfeldl. (Nem pedagogiarol beszelek, hanem pszichologiarol - nem biralatrol, hanem sziiksegszerii velejardrol. Nem lekepezesrol, hanem letrehozasrol. Igy csinaljuk, igy ovunk, igy a helyes - de nem feltetleniil igy erzekelodik, a masik oldalon. A kolteszet csodajarol beszelek, a fordulatrol, a vilag maskepp ertesenek kenyszererol.) Olvassuk tovabb a verset: „Megyek az utcan, latod, lepkedek, I es folyton bsszeiitkbzdm a levegovel. I Milyen feketek ezek a fak, I meg amaz is! Nem latnak igy engem. I Neznek ram es eszre se vesznek.” Ez a folytatas meg gazdagabb, szaporodnak a jelentesek. A fak maguk is feketek, akar a kabat, amely feketeve tette a vilagot - a kabat folvetelevel az egesz vilagerzekeles megvaltozott, s igy az egesz kiilso vilag megvaltozott, hiszen utobbi elobbi fuggvenye itt. (Nyilvanvald, hogy Polgar Aniko a filozofiai jelensegekkel, a bolcselet akar radikalis belatasaival is jatszik.) A helyzet tukros: ahogyan en feketenek latom a fakat, s ahogyan a kabat ellehetetleniti a (szabad) latast, ugy a fak is feketek, es ok sem latnak („igy”) engem. Lathatatlanna tett a kabat azaltal, hogy megfosztott lenyem korlatlansagatol. Igy en is jelentektelenne valtam. Izgalmas es osszetett, kemeny lelektani helyzetek izgalmas es egyszeru, kemeny nyelvi szerkezetekben megjelenitve. Az eddig idezettek leginkabb poetikus reszlete ketsegkiviil a kovetkezo volt: „Megyek az utcan, latod, lepkedek, I es folyton dsszeutkdzdm a levegovel.” Jatekos animizmus, kepzeleti szarnyalas, es sulyos akadalyozas, a mozgas, a letezes nehezkessege tdmdrulnek e sorokban. A levego fizikailag tapinthato, maga is lelkesiil, mint a fak. Nem feltetleniil barat, nem feltetleniil ellenseg. De ketsegkiviil szoros kapcsolatban allunk egymassal: „Egyszer, amikor kicsi voltam, / nekimentem, azert nott rajta ez a pup, / latod, az a dudor ott a fanak a laban.” A vers vege egyfelol a fak emberiesiteset, humanizalasat vegzi el („Hogy birnak ezek a fak itt I egy labon allni, mindig, egyhuzamban?”), masfeldl a gyermeklettel vald szembenallast (egyben a vagyak rajuk vetiileset) hangsulyozta: „nekik felniiik sem kell, I hogy megszidja oket valaki, I ha folt marad a nadragjukon”. A Nadraggondok cimii koltemeny tehat „nadragproblemaval” kezdodik es vegzodik, hasonld fenytoresben, am kiilonbsegekkel: elobb a nadrag, mint emlitettem, a szabadsag korlatozasanak, a kiilso kenyszernek jele, amely a nem latashoz jarul hozza (ketfelekeppen: nem latok, s nem latszom), addig az utolso sorokban a fe-
