Irodalmi Szemle, 2020
2020/1 - ÁLNÉV II. - Sonja Raaf: Rostok (vers) / ÁLNÉV II.
SONJA RAAF ROSTOK Osszekarcolt csont vagyok, elszinezodes a hartyas bdr felszinen, megfolyas egy magara maradt test alatt, amely most, ahogy husaban larvak tobzodnak, kiokadja az eddig benne tenyeszo legiot. Vagyok a dolgok banata, temetesi menet kajla vazlata, ketteszelt nyelv az ehezo gyomor szazfogu szajaban, betort koponya. Rejtekezo mocsok vagyok egy notorius gyujtogeto hatsokertjeben, ahova nem lephet be senki, mig szagot nem ereszt a gazda teteme, hogy felfedje a csodat. Sosem jut ido eltemetni a maradekot magam ala, kinos teremtmenyem melyere. Megfelezett lit, bomlasra itelt elet es vagy, az eletvagy helyen mar csak etvagy, hisz mara fel adag sem jut abbol, amitol leginkabb fuggenek, ha volna szabad akarat. Egyre kisebb porciok napra nap, meg a hervasztd leghuzat. Rezzenetlen nezek a katranysziirke szemekbe, gorcsok a gdrcson, rostok a rostok melyszerkezeteben, es e szanni vald fortyogas kozepen fekete sziget. Szoritva egy szettort poharat ezerszer is elelveznek erre a melankoliara, de most hiaba a szettart szarnyu varjak komediaja az ablak tuloldalan, engem evszazadok valasztanak el a nevetestol.
