Irodalmi Szemle, 2020
2020/6 - NÉMETH ZOLTÁN 50 - Plonicky Tamás: N.Z./X. (próza) / NÉMETH ZOLTÁN 50
a felkerest, es keptelen a pingpong nevii jatekra, ezen az ejszakan valami olyasmit fog kapni, amire meg talan az eddigi prostitucioban eltoltott evtizedei soran egyetlenegyszer sem volt pelda: jo penzert nem fogjak megbaszni. N.Z. ugyanis rendkivul erkolcsds es tisztelettudo kolto volt, aki gyerekkori szerelmevel, Ferminaval es fiaival, Alfonzzal es Lajossal elt egyiitt abban a Rakoskereszturon levo, Boldogsagtelep 9. cim alatt felepitett luxusvillaban, amelynek, ahogy mutatta nekem sok-sok ewel ezelott, a ketszaz negyzetmeteres medenceje mellett elhelyezkedo aranyberakasos barpultjanak dragakoveit o maga csiszolta fenyesre. N.Z. hirtelen torteno telefonlerakasa utan azonnal annak prostitualtnak a szamat tarcsaztam, akit csupan azert fogok X.-nek nevezni, mert, miutan elmondtam neki, hogy irni szeretnek rola, o maga kerte neve elhallgatasat; mindezt azert tette, mert ugy gondolta, hogy az irodalom csak es kizarolag rosszat tehet a hivatasaval. „Ki akarna mar baszni egy regenyhossel?”, tette fel a kdltoi kerdest felvetesem utan X., az altalam ismert egyetlen olyan nd, aki ugyan sohasem kereste a szerelmet, megis megannyi ferfival volt dolga, es erosebb testalkata miatt sem tul szepnek, sem tul csunyanak, sem pedig tul csinosnak nem volt mondhato, tehat kulsoleg tokeletesen megfelelt N.Z. baratom sziiletesnapi kivanalmainak. X.et egyebkent az Aphrodite nevu kiralyhelmeci lebujban ugyancsak evekkel ezelott ismertem meg ugy, hogy mai napig is tisztan emlekszem, miutan tul volt egy aktuson, csak allt ott cigarettaval a kezeben, es a semmibe revedve tokeletesen hatarozta meg a kurvak ars poeticajat: „akarhogy basznak is meg, mondta, a perverzionak is kell, hogy legyen meltosaga!” Ezt szogezte le evtizedekkel korabban a nd, a nd, aki miutan felvette a telefont, kisse ketsegbeesett hangot hallatott, es meglepodeset kifejezve tobbszdr is megkerdezte tolem, hogy valoban en vagyok-e, majd miutan teljes mertekben megbizonyosodott arrol, hogy tenyleg szemelyesen velem kommunikal, N.Z.-tol tanulva, azonnal a targyra tertem: azt kerdeztem tole, hogy tud-e pingpongozni. X. valasza korantsem lepett meg, hiszen a „nem, de mar tobbszdr basztak meg ping-pongasztalon, az is szamit?” reakcio legalabb annyira jellemezte ot, mint az a tole szarmazo ujabb szentencia, amit nem keves nosztalgia es remenyteliseg kisereteben millioszor mondott el baratsagunk elso evtizedeiben; ez a szentencia, emlekszem, ugy szolt, hogy: „nem tudsz nagyobbat mondani a pek faszanal”. „Nem tudsz nagyobbat mon-