Irodalmi Szemle, 2020
2020/4 - MÁRAI 120 - SZABÓ LŐRINC 120 - Kabdebó Lóránt: Találkozás. A sorssá vált Juhász Gyula Szabó Lőrincz költészetében (tanulmány) / SZABÓ LŐRINC 120
Menekulsz es nines kegyelem, menekulsz valami elol,- te tudod, mi a bunod! Lelkednek vere melegen omlik es borzadva turod: „Ments meg, esz, alarc, fegyelem!” A korabbi versnek celja volt, iranya, elmozdult a bevezetoben kijelolt kiindulastol - legalabbis a kolto vagyaban benne volt a kimozdulas „hazard remenye”. Ez a sodro ereju mozgas ennek a versnek is az inditasa. A kovetkezo versszak mozaik azutan lefogja ezt az elszaguldast, de egyuttal a menekiild mozgast is megtartja meg. Megpedig egy uj szemleleti szempont alkalmazasaval lassitja meg a vers menetet: megsziinteti a kulso es belso vilag korabbi kettosseget. A kiilso vilagtol lehet menekiilni, de ha a drama egesze attevodik a belso vilagba, dnmagunk elol lehetetlenne valik a menekiiles: benniink epul, lepesrol lepesre haladva a terep, amelyen vegig kell menniink, megfigyeles alatt tartva sajat magunkat. Lennel vidam, konnyu, igaz, de ucca vagy, bus buntanya, teli detektivekkel, s megy batran, mert ha megriadsz, hatad mogott mar ott a fegyver s a kialtas, hogy te vagy az! Ezzel felvazolta azt a vershelyzetet, melyben elkezdodhet atudat szinjateka. Megvan a terep, a belso vegtelen, melynek kiserleti laboratdriumaban motivumokkent idezheti a kulvilag (a tarsadalom, a termeszet, a biologiai letezes)
