Irodalmi Szemle, 2020
2020/1 - ÁLNÉV II. - Kozmár Klára: Az utolsó emlős (vers) / ÁLNÉV II.
KOZMAR KLARA AZ UTOLSO EMLOS Van az a kor, s van az a tartooszlopokig rombolt irodalmi kavezo, amikor a muanyagszennyezes szempontjabol mar mindegy, mennyi lufit szed cafatokka kiszamithatatlan pontossaggal a legnyomas, hogy mennyi szivoszal jut egy koktelra a halott, hires koltd szulinapjan. A Torteneti Muzeum romokban. Keptelenseg eldonteni, hogy lanctalp vagy hatgerinc hever a foldon kicsavarodva. Uresen mered a semmibe az ablakok nelkiili, elszabadult vilagtortenelem. A Muveszeti Muzeumban szines masszava olvadt a tobb tonna festek, koztiik a Three Figures and Portrait. Van Gogh csillagokkal megkent egboltja langol. Porra eg minden taj, minden allat, minden emberi onarckep a falakon, minden gondosan drizgetett hamisitvany a padlason. Szetfolyik a merevlemezekre mentett tobb ezer oranyi kep- es hanganyag. Elveszik minden adat, nem el mar senki, aki latta volna es el tudna meselni, milyen volt egy Giacometti-masolat. Marad az epp rdgziild kamerafelvetel: az a veld nelkiili, hustalan, emlekezetbe irddo evolucios es fbldtorteneti adat, az a megfogalmazhatatlan tekintet, az a keves verejtek, amikor az utolso emlost a vagohidra vezeti egy megallithatatlan futoszalag. Nem fogadj a, csak generalja a szavak nelkiili parancsokat. Marad a husaert tenyesztett proteinmarha tekintetenek kifejezhetetlensege, amikor eleteben eldszor eri napfeny a boret, a pillanatnyi zavar, hogy nem tudja, mit kezdjen az idegen erzessel, az izgato es felelemmel teli kivancsisaggal halala elott par masodperccel. De a kepkocka meg egy ideig kitart, amig a homokes vizszemcsek ki nem toltenek, amig a langcsovak feliil nem irnak minden szammal merheto es felszamolhato hianyt.
