Irodalmi Szemle, 2020
2020/11 - N. Tóth Anikó: Szélmalomharc. Tanárnő kérem (próza)
N. TOTH ANIKO SZELMALOMHARC TANARNO KEREN Mar csak tizenhet es fel perc van hatra csengetesig. Nem fog beleferni, amit terveztem. A csoportmunkaval alig haladnak. Allandoan visszakerdeznek, ropkodok egyik helyrol a masikra. Nem vilagos a feladat. Nem fogalmaztam pontosan. Nem magyaraztam eleg aprolekosan. Tul nagy falat. Meg a legjobbak is rancoljak a homlokukat. Nem is nagyon akarodzik nekik. Hatodik oran mit is akarok toliik. Ahogy neznek ram. Unottsag, erdektelenseg, megvetes, undor, fanyalgas, gyanakvas van a tekintetiikben. Es gyuldlet. Igen, hatarozottan erzekelem. Amiert sokat akarok toliik. Pedig dehogy. Hol vannak azok az idok, amikor ennek a sokszorosat akartam. Es tudtak teljesiteni. Mert akartak. Bizonyitani akartak nekem is, egymasnak is, maguknak is. Most nyugalmat akarnak. Kenyelmet. Minden keszen keriiljon elejiik. Ut a tekintetuk. Vag. Csip. Szur. Karmol. Ha egyszerre tobben neznek ram, szinte elviselhetetlen. Hiaba menekiilok a katedra moge. Hiaba fordulok a tabla fele. Bujok bele a kepernydbe. Huszonharom szemparral szemben hogyan vedekezzek. Meghosszabbitom a megoldasra szant idot. Addig sem ram bamulnak, hanem a feladatlapra. A haladeknak nem sok ertelme van. Neha egymasra pillantanak, huzogatjak a szajukat. Lopva megnezik a telefonjukon, hany ora. Pofakat vagnak. Vallukat vonogatjak. Leallitom a munkat. Ellendrzeskor meggyozodok arrol, amit amugy is sejtek: a feleig sem jutottak a feladatsornak. Mindenkihez intezett kerdeseim kinos csendbe zuhannak. Ha neven szolitok valakit, jobb esetben kenyszeredetten, rosszabb esetben mela utalattal, kimert tempoval loknek maguk ele nehany valasztormeleket. Olykor olyat is, ami tavolrol sem erintkezik a temaval. Ezt termeszetesen provokacionak kell vennem, nem □IAL0GUS, DEL-AFRIKA, 2016
