Irodalmi Szemle, 2019
2019/9 - Lázár Bence András: Via humanitatis ; A fajok eredete ; Keringő ; Egy sugárút visszapillantója ; Ön-élet-rajz ; Hogy hogyan (versek)
LAZAR BENCE ANDRAS VIA HUMANITATIS Amikor az ablak mogott a cseresznyefara, es elotte terad. Amikor, mint lepteimben a komoly vadaszok, es alvd mozdulataidban a kifaradt madarak. Akkor jut eszembe. Akkor kell, hogy eszembe jusson. Ott allunk ujra. Ket meztelenseg kozott. Ott allunk ujra. Kivakolt arccal. Ott allunk ujra. Egy ima utolso soraival. Ott allunk ujra. Itt a fohajo apszisa van. Itt fenyek vannak. Itt harangoznak. Itt kekben. Itt vorosben. Itt az osszes nyelvben. Itt a Sinaj-hegy szovetsegenek kapuja van. Ekkor jut eszmbe. Ekkor kell, hogy eszembe jusson. Ott allunk ujra. A fohajo apszisaban. Halvanyan, mint nyari viharban cseresznyefa arnyeka mdgotted, mint elottem alvd mozdulataidban a madarak faradt verdesese, mint benned komoly vadaszok tekinteteben a tekintetem. De itt kekben. De itt vorosben. De itt az osszes nyelvben. De itt a Sinaj-hegy kapujaban. De itt a szovetsegnek kapujaban. De itt ket meztelensegben. De itt a fohajo apszisaban. Ekkor jut eszembe. Ekkor kell, hogy eszembe jusson. Hogy keresek magunknak egy masik ablakot. Hogy abban az iivegben. Hogy abban a tiikorben. Hogy abban: az arcodban az arcomat.
