Irodalmi Szemle, 2019
2019/6 - TÖRÖK - Szászi Zoltán: Arról, hogy miért kellett babot ültetni neked, halandó! Az én kórtársaim (próza)
s a viz felbugyborekolja meg es meg a vilagi letezes csabjait, nehezen mulik az innen, fajon kozelit a tub Menipposz nevet! Egy szem bab valahogy condrai kozt maradt, most azt nezi, s latja vele szemben a vilagszep hetera - kinek oleert annyi aranyat aldoztak ferfiak, hogy abbol Troja haborujaban a fel sereg zsoldjat kifizethette volna barmely hadvezer - evezocsapasrol evezocsapasra, mint halvanyul. Szepsege elenyesz. Melle elapad, nyaka feherje penesz lesz, dereka sziirke homok, s a combj a, mely iigyesen nyilt szet eleg aranynak csillogasa lattan, lam mar csak feherlo csont, tan csak az mutatja egykori bajat, hogy a combcsont feje, a femur, kicsit szebben formalt, kecsesebb, de csak mintha, mert azonnal kifog az ido rajta, szetomlik, s elpereg. Lam ez a bab! Meg se rancosodott, pedig itt e vilagon mar nines neki mas lehetoseg, mint... Mulni... Vagy mint a bab. Ujjasziiletni! Nezd csak! Mostani teste, mint sziv, ketfele nyilik, feher szalak tapadnak a foldbe, onnan az elet morzsait felszivja, s mar levele is van! Par nap, s mig a kihult testek elomlanak, addig Menipposz zsebeben a bab kihajt, fel a fenyre feltolja hajtasat, leguritja magarol az almos gorongyot, s szebb, mint selyembe dltdzott hetera, szebb, mint kiralyno, szebb, mint piramisok arnyaban fura isteneknek szolgalo papno, ki kezeben aldozatot nyito obszidian kest tart, s kek a tekintete, mint a mumiaknak. A bab friss tavasz-zoldje atlepi a fagyot, elsepri a koddel es hideggel tamadd multat, s tudja, mi a dolga! Vinni a parancsot, hogy teremni kell! Lesz majd meg vandor, poeta, kinek ugyanugy semmije
