Irodalmi Szemle, 2019
2019/2 - Fekete Anna: Emigráns dal (VIII.) ; Hús ; Nénik, valahányan (versek)
FEKETE ANNA EMIGRANS DAL (VIII.) Anya, apa, mama, tata, mind belefernek a kofferba, a Szaz legszebb magyar verssel, a fenykepekkel, a kislanykori naplommal Ha elveszitenem a Ponte Nevreis-i csomagmegdrzo szelvenyet, vagy csak leldnenek a szemkozti kavezoban, a csaladom is athurcolkodna az brokkevalosagba, a folyamatos multat a folyamatos jovotol elvalaszto pusztasagba, amely oly bizonytalan, hogy mar vegtelen. Kik ezek a jol taplalt, sapadt emberek, akik se nem szlav, se nem german nyelven nem beszelnek - hogy beszelnek valahogy, arra bizonysag, hogy epp egy „Feltamadunk”, vagy egy „Revkomarom” tabla alatt gyiilekeznek. Es miert boldogabbak mind a hoesesben, mint a vakito fenyben? Melyik egbolt nevel ilyen szelid, illedelmes novenyeket? A Ponte Nevreis-iek persze csodalkoznak, hogy csak ugy eltunnek a fenykepekrol a katonakoru ferfiak. Mifele atok vagy istencsapas ez? Hogy a tulelok egy „Isten eltessen, Icuka!”-felirat elott iildogeljenek egy szololugasban, a szokasosnal is sapadtabban. Meglehet, mar ennek a fennsiknak a voros es termekeny foldjerol almodoznak. Ponte Nevreis-rol, ahol a dedapa megint megpillantja dedmamat, es a fiaik megnyerik a haborukat.
