Irodalmi Szemle, 2018

2018/9 - KÉSŐMODERN - Szekrényes Miklós: Pszichopuzzle (A ketrec) (próza)

Ahogy az ablakok soran siklott tekintetem, mintha a hatodikon egy villanasnyira lattam volna ot. Tanacstalanul neztem korbe. Arra, mutatott egy pontra Abdul. Rohanni kezdtem. Keskeny femlepcsd vezetett felfele. Kettesevel szedtem afokokat, az izzadsag a szemembe folyt. A hatodikra erve felteptem afemajtot. Egyfolyoso elejen talaltam magam. Egy tavoli ajto elott ket alak dulakodott, s meg mielott kialthattam volna, egyikiik a korlaton at a melybe lokte a masikat.

Megvartam, mig anyam feldultan odacsortet hozzam, aztan lassan megindultunk lefele. Nem akartam latni, amit latnom kellett, ezert neha megalltam. Ilyenkor anyam mindig a tenyerevel taszitott rajtam egyet, hogy tovabbhaladasra osztokeljen. Abban a pillanatban, amikor leertiink, anyam vasmarokkal kezen fogott, ugy vezetett a ketrec fele. Tdmegnyi ember verodott ossze a latvanyossagra, koztiik sok iskolatarsam, a pultos, Abdul es a baltafeju. A pultos vigyorogva felem emelte pezsgospoharat. Ekkor tuntfel, hogy karjan a tetovalas egy ketrecet formaz. Erkeztiinkre a tomeg engedelmesen szetnyilt elottiink, s mi a ketrechez ballagtunk, amelyben egy eletnagysagu bdbu hevert. O volt az, darabokban. Killon afelsotest, afej, a karok, a labak. Megszediiltem, a ketrec rudjaba kapaszkodtam, hogy terdre ne rogyjak. Nema zokogasom konnyei vegigcsurogtak arcomon. Tudtam, hogy tobbe nem hibazhatok.

GYENES GABOR I NSTALLAC I 6 J A