Irodalmi Szemle, 2018
2018/7-8 - Pápay Szandra: Vers-törekvések. Géczi János Törek című kötetéről (kritika)
hato, mindig boviild - vagy epp szukuld - dinamikus szocikkent lenditenek mozgasba e meghatarozottnak hitt nyelvi egyseget. Jelzi azt is, hogy a szo dnmagaban nem kepes jelentesse valni, interakcidt kivan, tehat a szoval nekiink is feladatunk van. A pokol cimu vers ketfele szoveget ismer el eldkent: amit irnak vagy olvasnak eppen. E ket letallapot kozott a vers nem tobb zart ajto mogotti nema, fenytelen ternel. „Maga a szoveg a pokol, I ha olvasoja nem alkotja teremtove.” A kotet tobbi versere is jellemzd egyfajta autopoetikus olvasasi horizont folyamatos jatekban lartasa. Else olvasasra talan modorosnak is hathatnak az alkotasi folyamatot eldterbe helyezd tulsagosan konkret reflexiok: „Nem mondhatom, hogy leszamolom I minden verssorban a szotagot.” (Labjegyzet) A kotet egeszet nezve azonban motivaltnak tunnek ezek a szandekos kizokkentesek. Mintha a versek kozeliteni probalnak a vers megirasanak es a vers olvasasanak az aktusat, a megelheto pillanat kozos nevezojet kutatva. A kotetben kirajzolodo vilagertes nem valami allando es valtozatlanul tovabborokitheto anyag, sokkal inkabb hasonlit egy onkentelen es hirtelen kezmozdulathoz, melynek elejet az olvaso, veget az alkoto nem lathatja soha, megis mindketten egy kicsit dnmagukra ismernek benne: „van pillanat, amelyik meg az enyem, I van a rakovetkezo masik, / melyrol ez el nem mondhatd.” (Torek) Igy e felig megnyugtato, felig nyomaszto talan-megertesben a kotet nem is probal mast, mint beszelni; a kohoz, az idohoz es hozzank; s talan „Akad sziv, amely az arnyekot meghallja” (...toredek). (Kalligram, Budapest, 2016)
