Irodalmi Szemle, 2018
2018/6 - SZÍNHÁZ - Benkő Géza: Az öreg ( regényrészlet) / SZÍNHÁZ
kellett ezt. „Maguktdl, otuktol, igen. Masoktol nem.” Mondta, majd felallt, a konyhaablakhoz ment. „Holnap hajnalban indulok. Irtam az egyhazmegyenek, kirendelnek majd egy kollegat, amig nem akad valaki, akit teljes erteku szolgalatra oszthatnak be ide.” Egy ideig nezte a paras ablakon at az udvart, majd megfordult, egyenesen a szemembe nezett. „Szeretnem maganak ajandekozni ezt az albumot. Nekem mar nem lesz ra szuksegem.” Az ember nyolcvannegy eves korara megtanul varni. Alltam a kapuban, neztem az egyre tavolodo tisztelendo urunkat, meg vissza is nezett ram, ahogy hat hazzal odebb megalit lion portaja elott, majd ahogy bement a kapun, en is visszacsoszogtam a konyhaba. Eltart egy ideig, amig mindiinktol elkoszon. lion majd felhiv, megvarom. Nem volt kedvem boltba menni mar. Levettem a cipomet, papucsot huztam, kivettem a hutobol a vasarnapi leves maradekat, hogy megmelegitsem, de reggel het ora volt csak, bolond dreg pocs, hoi van meg az ebedido, am a fazek kicsuszott a kezembol, ahogy probaltam a hutobe visszatenni, en meg ott alltam bokaig akocsonyava dermedt levesben, apapucsom elnehezedett, ahogy egyre csak szivta magaba a huslet, kileptem belole, de mar a zoknim is mero lucsok volt, nagy nehezen eltotyogtam a konyhaszekig, majd a levett zoknival estem neki feltorolni a padlorol a levest. Aztan kioblitettem a zoknikat, a papucsot beaztattam forro vizbe, s ugy, ahogy voltam, mezitlab iiltem le a fotdalbumot nezegetni. Szep csalad volt. Lehetett volna. A gyerekek sorban mentek el, ahogy sziilettek, ugy haltak. Klaran sosem lehetett eszrevenni, hogy megtort volna. A tisztelendo urunkon is csak annyi latszott, hogy egyre apad, fogy. Meglett, jo vagasu kilencven kilos, nagydarab emberbol pillanatok alatt egyszalbel, osszeaszott lelek tengodott a szoszeken. A szemem megakadt
