Irodalmi Szemle, 2018
2018/5 - Jablonczay Tímea: Száműzetés, melankólia, a nyelv idegensége Szenes Erzsi költészetében (tanulmány)
kozepen dllok”, folytatja, belep a masik, aki te-kent kinyitja a belso teret, de ez a te kolcsonds, egymast letrehozo, alakito mindsegeben jelenik meg („Mert te beldlem vald vagy es en teremtettelek”). A szovegbeli en onnon lehetosegfeltetelet az elindulasban, korabbi lethelyzetetol vald kenyszeru kimozditasban latja. Az anya es apa alakjatdl vald elvalast vesztesegkent eli meg, de a nyelvi, kulturalis kotelek stabilizalja az en kilepesehez szukseges erot. Idezetei es kepei a zsidd bibliai hagyomanyhoz kapcsolddnak: „Apam jdn most egyediil. Belenezek a szemebe erdsen, melyen. Ezeket a szemeket, vegtelen szeretetben es fajdalomban elem csillanokat magamba skatulyazom. (...) Afejemet bekesen a keze ala hajtom, hogy melyrol jovo, szeretetben fogant szavaival ream olvassa az alddst es magam ele betuzdm a lelkem ertelmezese szerint. »Kiveszem a szivemet es Neked adorn, ha hajlektalan lesz a lelked, mentsvdrad legyen!« Azutan elem csucsosodik az anyam, utanam nyulo ket, vonaglo karja mint egy ketsegbeesett, vergodb tekintet. Magamba zarom ezt a befele csuklo, hosszu sikolyt - hiabal... »A testedbol valo test vagyok, de ki kellszakadnom beloled az almaim es a lelkem szentsege miatt.«” Ahogyan az en probal szabadulni a masik tekintetetol, a beszelo a zarlat mondataiban a tiikdr figurajanak beiktatasaval a tekintet onmagara figyeleset hangsulyozza, es a kimozdulast, korabbi onmagabdl vald kilepest jelenti be: „(...) most itt hagyom magamat, aki eddig voltam ebben a tiikdrben, minden hozzamszegbdott volt pillanatommal itt maradok. Belemasolom magam afoncsoros testu iivegbe mint egy levonokepet, mert en most kifutok onmagambol.” (Szenes, 1925, 339). Szenes korai, liraval dtvdzott prozajaban az aposztrophikus beszed sajatossagait figyelhetjuk meg, amikor is az dnmegszdlito en onnon letrehozasahoz egy te-t hasznal, megszolitasa nem egy elbeszelheto esemenyt, hanem az eppen fras aktusat nevezi meg (Culler, 2000, 383). A harom kotet versei nagyreszt aposztrophikus beszedkent olvashatok. Az elso kotet, a Selyemgombolyag verseiben a megszolitott maszkulin pozicidt vesz fel, a noi es ferfi pozicio kozti aranytalansag, kiilonbseg nagyon szembetuno. A huszas evek elejenek en-te viszonyt abrazolo koltemenyeiben a masik megszolitasra, cselekvesre buzditasa, vagy sovargas a masik utan, vagy eppen a masiktol vald elvalas es annak korulmenyei, kovetkezmenyeivel vald szamvetes jelenik meg, vagyis elmondhatjuk, hogy a (maszkulin pozicioban levo) masik felertekelese tortenik az enhez kepest. A versek kozponti motivuma a szem, a masik altali tiikrozottsegre vald reflexio fontos mozzanataval. A masik utani vagy felerdsodik, azonban, hogy az en a masikban elvesszen, lehetetlennek bizonyul. A hazassag problematizalasa mar ezekben a korai versekben megjelenik (A boldogtalan menyasszonyokhoz). A Feher kendo egyes ciklusaiban a koltoi kepek leginkabb nagy hagyomannyal rendelkezo tropusokra epulnek - igy a Hold, a szem tovabbra is nagy hangsulyt kap, az arany, a Nap, a lelek, hajnal - Isten, angyal es madar motivumai, mely tropusok sorozatos ismetlodesben vesznek reszt es szdvegkozi utalashaloban hatnak tovabb (lasd A le-
