Irodalmi Szemle, 2018
2018/5 - Szalay Zoltán: Faustus kisöccse (regényrészlet )
SZALAY ZOLTAN FAUSTUS KISOCCSE Amikor a szlovakiai magyar iro tizeves lett, minden megvaltozott. Az addig petyhiidten hullamzo varos, a sorvadozd orszag, ezek a sapadt, nyuzott arcok hirtelen megelenkiiltek. Feny vetiilt a tajekra egy elnyujtott, valoszerutlen pillanatra. Sok-sok kez kapaszkodott egymasba, es a nagy kozos sohajok, amelyek most az egyszer nem a panasz es a nyomor sohajai voltak, messzire, nagyon messzire is elhallatszottak, olyan tavolsagokba, amelyekrol addig beszelni sem volt ildomos. Falakon es keriteseken tortek at a sohajok, nagy kozos oromodava egyesiilve, egy hihetetlen kanonra hangolodtak ra ezek az eddig fajdalmasan osszeszorult, kiszaradt torkok. A szlovakiai magyar iro a levegoert kapkodott. Az erzekisegnek olyan evada jdtt el, amilyet nem minden nemzedek tapasztalhat meg. A szlovakiai magyar iro szamara akkor is oriasi tavolsagok nyiltak meg, ha ezt a megnyilast nagyon gyakran szukos maganyban kellett megelnie. Sok mindent kinott ekkoriban, kinotte az agyat, a ruhait, kinotte mar a szobajat is az aprocska lakotelepi lakasban, majd megfulladt benne azon a nehany meleg nyaron, amikor barmerre jart is, frissen szerzett lakotelepi cimboraival focizott vagy a szomszed lakotelepi banyatonal furdott, horgaszott, vagy csak siman boklaszott a varosban, barhonnan tert is vissza ebbe a nyomorusagos szobaba, ugy erezte, majd szetveti valami. Ez a valami pedig leginkabb a laba kbzott kivankozott ki belole, es 6 hagyta, es meg ra is segitett, es ugy erezte, ezaltal sokkal nagyobb mertekben reszesul mindenbol, mint eddig. Azokban a pillanatokban, amikor teret engedett ennek az ujfajta kesztetesnek, tavolrol bele-belehallgatott abba a dallamba, amelyet koriilotte oly sokan dudoltak ezekben az evekben. A szlovakiai magyar iro joval kesobb mar ugy gondolta, tobbet is lefblozhetett volna a hatvanas evek hatalmas szellemi aradasabol, mert akkoriban inkabb csak a sajat testi aradasara figyelt. Ezt persze osszeerni latta a koriilotte burjanzo fektelen tavasszal, de nevet nem keresett neki. Az nem erdekelte, hogy ez a testi aradas valahol rajta tul szellemibe is atcsap, es olyan miivek keletkeznek mindenfele, amelyeknel jobbak aztan sokaig nem. Ez nem erdekelte, mert nem is tudhatott rola. Ami viszont erdekelni kezdte, az az idonyeres volt, es most eloszor kezdett alkudozni azzal a megfoghatatlan vilaggal, amelytol nem is olyan regen meg erdsen berzenkedett. Megizlelte, milyen, amikor karnyujtasnyira kerul az ido megallitasahoz. Az elvezet akkor lehet teljes, egyediil akkor teljesedhet ki, ha sikerul legyoznie az idot. Ezzel pedig
