Irodalmi Szemle, 2018
2018/2 - ESTERHÁZY - Gyurász Marianna: Első (vers)
2,5 DIMENZIOS EPITESZET 1, DIGITALIS FOTO, 2016 Tudtam, hogy mas utakon soha nem volnal hajlando elindulni, nem makacssagod, vagy renyhe termeszeted miatt, nem mintha husodba vagon ellenedre volna, hanem mert nem lokne semmi bent es nem huzna semmi kint, orokre a tehetetlenseg torvenyenek rabja maradnal. Az ellen nem tudnek sokat tenni, mert hat, mikor a vazat kaptam, volt mar ez a kezikonyv is a kesziilo szabalyrendszerrel, messzirol fenylo pontok vilaga mellett olvastam, es azt hiszem, hummogtem kozben, de nem voltak a kozelben ezt erzekelo dolgok, hat rad bizom, hogy eldontsd, mikent osztalyozod a sosem hallott hangomat. Szamolnom kellett tehat a mar megalkotott torvenyekkel, ami kihivassa, erdekesebbe tette feladatomat, s ezert kellett, mielott barminek az utjat elkepzelhettem volna, a rajuk hato erdket elkepzelnem, es ezert kellett, hogy barhova is elindulhass, megis elkepzelnem az utat joval elore. Csak annyi rendszert hagyni benne, hogy par lepest lass magad is, magad elott, csak annyi hibat, hogy par lepes utan megis megbotolj. Csak annyi rendszert, hogy egy ido utan magad is megtanuld, de csak annyi hibat, hogy a kulcsot megis minduntalan magadra zard. Annyi rendszert, hogy kiviilrdl atlathatonak tunjon, de beliilrol megse lathasd at sosem, annyi hibat, hogy a vegen egyikiink se pusztuljon bele az unalomba, vegso soron ennyi. Feliilrol figyelem az utvesztot, boldogan bolyongsz benne.
