Irodalmi Szemle, 2017
2017/9 - ARANY - Szalay Zoltán: "Minden újság hazudik". Umberto Eco Mutatványszám című kötetéről (kritika)
tarasrol, sokkal inkabb ketes kozeleti bulvarrol, amely celzottan a kiadd politikai es uzleti erdekeit szolgalja. A „szerkesztoseg” ennek megfelelden szedett-vedett, esetenkent elszant es ddrzsolt, de alapvetoen jellemtelen alakok gyiilekezete, kiveve azt a fiatal not, aki az elbeszelot vegiil kiemeli ebbol a mocsarbdl - a maga nemeben 6 is eleg furcsa (autizmus jeleit mutatja), am a joindulatat illetoen nem lehetnek ketsegeink. A mutatvanyszamok tervezese kozben a szerkesztoseg egyes tagjai olyan iigyeknek erednek a nyomaba, amelyekbol nem kevesebbre, mint arra lehet kdvetkeztetni, az elmult dtven ev tortenelme mero kamu, minden maskepp tortent, mint ahogy az a kozvelemeny szamara ismert. A kusza szalak Mussolini kivegzesetol indulnak, amely nem az ismert modon zajlott, es Mussolinit egyaltalan nem is vegeztek ki, az ebbol eredd bonyodalmak pedig egy maig huzodd titkos osszeeskiives-rendszert bontakoztatnak ki. Az elbeszelo eleinte teljes szkepszissel fogadja ugyancsak ketes hatteru kollegaja sztorijat (mikozben Milano bizarr, sotet arcat is megismerhetjuk), es inkabb fiatal, naiv kolleganojenel keres menedeket (mikozben Milano derusebb oldalat is megismerhetjuk). Vegiil azonban olyan esemenyek tortennek, amelyek megingatjak a szkepsziset, es beleesik az osszeeskiives-elmeletek halojaba. Meddig tudjuk magunkat tavol tartani az osszeeskiives-elmeletektdl, teszi fel a kerdest Eco, aki ebben a konyvben egyszerre leplezi le a konteogyaros, bugyuta, hagymazas kepzelgeseitol mamoros almediat es a korrupt, valddi tenyfeltarasra altalaban keptelen, sajat nyomorusagos vilagatol elszallt es pongyola nyelvebol sajatsagos vilagot felepito „mainstream” sajtot. Hosszabb reszek foglalkoznak azzal, hogyan szeretnek az ujsagok „kiszolgalni az olvasot”, es ehhez mifele alsagos nyelvre van szuksegiik, amelyet gyakorlatilag ket evszazad tapasztalatabol gyurtak ossze: „Az olvaso csak akkor fogja fel, mirol van szo, ha olyanokat olvas, hogy siiketek parbeszede, meg hogy a kormany vert es verejteket iger, emelkedo palyan a gazdasag, az elnok harcra kesz, Craxi csipobdl tiizel, szorit az ido, nem orddgtol valo, nem finnyaskodhatunk, vagy hogy a ciklon szemeben vagyunk. A politikus nem mondja vagy leszogezi, hanem mennydorgi. A rendfenntarto erok pedig szakszeruen jartak el.” (94.) Ez az „ovatos” nyelv azt is szolgalja, hogy ne kelljen a sokaknak kenyelmetlen igazsagot kimondani, ugyanakkor jelezzek, mi is volna az a bizonyos igazsag: „Ugy nem szabad mondani, hogy az egyhaz belatta, megis forog a Fold, csak ugy, hogy a papa bocsanatot kert Galileitol.” (95.)
