Irodalmi Szemle, 2017
2017/9 - ARANY - Szászi Zoltán: Hogy akkor kétszer kétszáz… Arany és Tompa (esszé) / ARANY
SZASZI ZOLTAN HOGY AKKOR KETSZER KETSZAZ... ARANY ES TOMPA Az idokeretbe helyezes, a merlegeles. Mindig az. Hogy akkor mi a mennyi. Evfordulofiigges. Mintha az irodalom, a vers, a jo regeny, a novella, a tarca, a glossza zsinorral, konyokkel, labbal meregetheto lenne. Volna. De nem! Megsem am! Ez nem ennyire egyszeru. Kik voltak a szethullo iddben egykor, szethullo porok ma. Elarulja-e egy sirban megmaradt, formasan megkdtott selyem csokornyakkendo - 1968-ban, Tompa halalanak centenariuman a hanvai templom melletti kriptaba egykor leereszkedok allitottak, ilyen volt rajta ki s milyen ember, milyen kolto volt a viseloje? Kisebbit-e valamit Arany Janoson, hogy fulladds volt, allandoan legzesi panaszokkal elt, epekovek gyotortek, s kinjai miatt Karlsbadban kuraltatta magat, es a Petofi Sandor 1882. oktober 15-en avatott szobranak avatasan ugy megfazott, hogy elgyengiilt szervezete nem birta tovabb az e vilagi letet? Lehet valaszt keresni. De nem. A test gyengesege a szellemet nem gyengithette soha! Tompa Aranynak „kovaacelja” volt, s Tompanak Arany valami olyan biztos alldcsillagi szellemi ragyogas, melyre a tornacarol a Sajo volgyere kitekinto kolto nem lathatott ra. Bizony, arnyekos eletet elt sok botor es bugris nep kozt, akik meg nem ertettek, gunyoltak, furan tekintettek ra esetleg, hiszen a kor, a videk nepe a tudos, olvasott embert, a gondolkodot csudabogarnak inkabb tartotta, mintsem maga koze valonak, de megis, hogy tudta szeretni Tompa ezt a homalyos, sotet videket, a gyermeke halala utan csillagtalanna valt ejszakakat, ahova Arany leveleinek fenye ragyogott olykor be. Kevesszer talalkoztak, levelezesuk is rapszodikus, olykor suru, maskor igencsak hezagos. Megis, egymas tiizet szitottak, ha tehettek. Ime, szeletkek, e levelezesbol, odafele, azaz Hanvara, kiildi Arany Janos: „Nagy-Koros, 1858. mdjus 11. Emlekszel-e meg, edes bardtom, az aczel-kova-fele bolondsagra, mely egyike volt »ifjonti« enyelgesinknek? En - korantsem szilardsagomat ertve - aczelnak neveztem magam, s teged kovanak a levelezesben, mert ha en nem irtam, te is hallgattal ugyan, de mihelyt en a kovat megiitottem, azonnal szikrat vetett az. Most a kova kisse megkopott, felek, hogy a kormomet is elverem ezutan, mig egy-egy szikrat ki tudok beldle csalni. Legjobb lesz tehat a kova szerepet is elvallalnom, azaz oly rogton valaszt kiildenem leveledre, mint te szoktal volt nehanapjan. Ez nekem elvezet, neked, nem tudom, ha nem bosszusag-e?” Egy kis evodes, a regi baratsag jogan valo fricska a sorokban, meleg sze-
