Irodalmi Szemle, 2017
2017/4 - SZOCIO - Csanda Máté: Forgatókönyvek félelemre - Vida Gergely, horror, klasszikusok (laudáció) / SZOCIO
A masik lehetoseg, hogy nyiltan, poresegiink, esetlegessegiink tudataban, ahogy a szlovak mondana, narovinu, zoci-voci, bez servftky, elkezdiink arrol beszelni, hogy mi az, ami tetszik, illetve hogy mindez nekiink - mennyire (mennyire nagyon!) tetszik, istenem, csak sikeruljon szavakat talalni, vagy hogy is mondjak, szavakba onteni, barcsak koltonek szulettiink volna, nem pedig recenzensnek, merthogy mar eleve, az, ahogy a kotet kezdodik - kinyitom, es rogton azt latom, hogy „Lassu, szadista halalok, I sok zoommal. I A testnedvek atszurddnek az idon, I mint egy nagy lyuku szitan.” Szinte rogton utana: „Igy kesziil az emlek, I a nagyagy roppant semmijeben. I Legtobbjet megtalalni a youtube-on, I onnan mar valdban nines visszaut.” Szoval, hogy szeretem az ilyen alkotasokat, picit olyanok, mint Svankmajernek azok a bizarr akoze-allatai. Ahol sokaig lehet, sot kell szuszogni, hunyoritgatni, bibelddni, mig az elmenydarabkak dszeallnak egy ertelmezhetd egessze, mig a sok kis partikularis motivum, latvanyfolia es borzalom-preparatum kiad valami szovetet, ami aztan maga is olyan, mint egy wunderkammer, telis-tele rendbe szedett, vitrinbe zart csodabogarakkal, fossziliakkal es relikviakkal, jo nehanyat felismerni velek, be tudok azonositani, de sokukrol azt sem tudom, mi fan terem, hogy allat-e vagy noveny, szerves-e vagy szervetlen - sejtem, van benne (a kotetben, ill. a versek kozt) valami titkos-titokzatos rend, na itt jonne jol, ha irodalomteoretik lenne az ember (lennek en), bar biztosan nem egy tisztan tervszeru, kierlelt konfiguracio, nyilvan keveredik hozza nemi veletlenes hordalekszeru cucc is, amugy esupa-esupa izgalmas toredek, mar eleve, ez a sok elhallgatas, a sok vagas es hirtelen eltunes es ritmusvaltas, ahogy az egyik metafora svenkel a masikba, tiszta teboly, meg aztan a tisztazatlan, fojtogato kerdesek sokasaga - Ki beszel? Honnan ez a nyelv, honnan es kinek? Akarhova lapozok, mindenhol ugyanaz a meg- es felfejthetetlen esszencia fogad, valami iszonyatos lenyegiseg hatja at a verseket, valami suritett, tomenyen adagolt elmeny-, impulzus- es indulatanyag, melynek sulya alatt eresztekeiben ropog a nyelv, mely tartja, cipeli, formava szabja mindezt a toredezettsege mellett is izzo intenzitasu kepiseget, merthogy kepekrol, kepsorokrol van itt szo, komolyan mondom, en meg ennyire kepi kolteszettel nem talalkoztam, mintha egy operator lenne a szerzo, vagy legalabb is egy megrdgzott voyeur, vagy valami notorius szkopofil fazon, akiben van egy nagy adag hideg profizmus es felelmetes magabiztossag, az is lehet, hogy nem is ember, hanem valami dnmukoddve valt ize, okosprogram, mesterseges intelligencia, mostanaban annyit lehet errol olvasni - mindenesetre, ha ember, ha program, a fo tema a nezes drome, azonosulas a nezettel, a nezes targyaval, ami ugye a nezes hatasara maga is egy picit megvaltozik, sok-sok (szorongassal atitatott-megszinezett) nezes, nezes ingatag talajon, barmikor johet egy jump cut, hogy honnan, micsoda altal, azt rendszerint nem tudjuk, meg hat
