Irodalmi Szemle, 2017
2017/3 - Koós István: Útvesztések epikus keretben. András László Világos indul című kötetéről (kritika)
tebol ismert motivumot fogalmazna ujra, ahol az ejszakaba szertefuto vasutvonalakban artikulalodik a let decentraltsaganak kepzete: „Es ameddig a szem ellatott, temerdek I vaspalya futott a vegtelenbe, kotott I palyak merheto hajlasszdggel, de megiscsak a vegtelenbe, legalabbis / aperonrol, ahol alltam, ugy latszott. [...] Tolem I balra a semmi, jobbra a vegtelen, aztan I fordltva.” De mig Jozsef Attilanal ez a struktura egy modalitasban es nyelvi magatartasformakban rendklvul osszetett szovegben kap helyet, amely raadasul az en megsokszorozodasaval es elhallgatasaval vegzodik, addig Andras Laszlonal mindez egy egyseges narrativ keretben fogalmazodik meg, ahol a lirai en is megtartja viszonylagos kitiintetett, kozponti szerepet. A szettarto es osszefuto, decentralt strukturak elbeszelt modon jelennek meg, nem valnak textualis strategiava. Az a nyelvi tobbreteguseg, viszonylagossag tehat, amely a cimado verssort jellemezte, kevesse dominal a kotet egeszeben. Sokkal jobban sikeriiltek azok a szovegreszek, ahol a szerzo elereszti a narrativitas mankojat, es inkabb magukkal a versbeli motivumokkal kezd jatekba. Ilyen Az elveszett idordl c. vers, amely otletesen forditja at a semmi es a valami, a ki nem toltott es kitoltott ido kozotti hagyomanyos oppoziciot: itt a semmi az, ami folyton jelen van es kinoz, mig a kitoltott, fontosnak tuno percek hozzaferhetetlenek: „Az nem veszik el soha, a semmi megvan, I es elotunik szazfele alakban, [...] I Azok a percek, melyek fontosak, vagy egy elettel teli nap I egymasra zuhant vastraverzek alatt I kiashatatlanul mind ott marad I hozzabilincselve az idohoz [...].” Igen szep megoldas az ido mint materialisan hozzaferhetetlen fenomen es a materialitasaban sulyos vastraverz osszekapcsolasa is. A szoveget tovabb melyitik a nagyon finom, jdl erzekelheto, de nem tolakodo alluziok Proustra es Heideggerre. Az egy szotagos rimek es az asszonancok szinten nem tulhajszoltak, de jelenletiik hatarozott ritmust ad a szovegnek. Kiilon kiemelnem a kotet utolso verset, amely rendkiviil elvezetes darab, leszamitva a veget. Az estebe hajlo folyopart kepe a sotetbe veszo targyaknak a mar ismert temajat jeleniti meg ujra, de az egyedi es nagyon eroteljesen erzekeltetett hangulat reven ez a tema itt kiildnosen szuggesztiv modon jelenik meg. A szerzo
