Irodalmi Szemle, 2017
2017/11 - Fried István: A transznacionális irodalomszemlélet dilemmái. Kertész Imre egy önértelmezésének nyomában (tanulmány)
vilagszemleletnek olyan oroksege (anelkiil, hogy az Otestamentumra kozvetlen utalas tortenne), amelynek elfogadasa, amelynek „szelleme”-ben munkalkodas hozzajarulhatna - mondjuk igy - egy irodalomkozi egyiittes letesiilesehez, amely jellegenel fogva tobbnyelvu. Persze, kerdes, hogy a Kertesz altal otletkent, az onazonositas lehetseges feltetelekent elgondolt mondat vajon nem egyszerre szuk es tag arra, hogy innen kiindulva egy irodalomkozi egyiittes kbrvonalazodhassek. S az idekivankozo nevek es eletmuvek eselyt kinalnak-e a kerdes legalabb reszleges ervenyii megvalaszolasahoz? A magam reszerol kisse rbgtdnozve a trieszti Italo Svevot es a drohobyczi Bruno Schulzot emlitem, az elobbit olasz, az utobbit lengyel irodalomtorteneti fejezetek targyaljak, mint koruk legjelentdsebb szerzdinek egyiket. Az elobbi olaszul irt egy peldasan soknyelvu, tobbkulturaju varosban (noha erezte a fesziiltseget a „toszkan” szo es dialektusa kozbtt), az utobbi lengyel nyelven alkotott, Kafka forditoja volt, miiveiben tovabbvitte, meghozza a lengyel irodalmi groteszk fele, Kafka „abszurd”-jat. Hozzateszem, hogy Kafkanal is, Schulznal is beszelhetiink arrol a vallasi-szellemi droksegrdl, amelyhez Kertesznek (sajat megnyilatkozasai szerint) nincsen sok koze,27 Svevo a Triesztben olasz utoeletet megkezdo freudizmust epitette bele regenyeibe. Ami viszont megfontolando, hogy Kertesz megjeloli annak az irodalomnak kontextusat, amelyben muvei jobb ertelmezhetoseget elgondolja, s ez nem mas, mint az Osztrak-Magyar Monarchia es oroksege, mely azonban kiilonfelekeppen jelenik meg olyan „Monarchia-szerzok”-nel, mint Krudy Gyula, Joseph Roth, Stefan Zweig vagy a lengyel Galicia-irodalom kepviseloi, Miroslav Krleza - hogy csupan, nem egeszen talalomra, nehany szamottevo nevet emlitsek. Igaz, Kertesz fontossagot tulajdonit annak, hogy zsidd irdkrol van szo. Olyanokrol, lehetne tovabbfiizni a gondolatot, akiket csak kornyezete tartott annak, szemben az ugyanolyan nyelven alkoto „nem-zsido” irokkal, meg olyanokrol, akik, mint Bruno Schulz, annak a zsido kisvarosnak torteneseit dolgoztak fol, mely szinten a maga modjan „vilag” volt. A Monarchia feltetlenul kontextus, a Monarchia oroksege vallalt, elutasitott, nosztalgiaval folelevenitett es visszafele iranyulo utopiakent elgondolt, „hivatalosan” megsziint - megsziintetett kozds emlekezet, mely lehetove tette a legkiilonfelebb onmeghatarozasok letrejottet, s ezaltal a tobb rendszerbe tartozast, a nemzeti irodalmiba, a birodalmiba, a ko-2 7 Kertesz, Mentes..., 13-24, 19-21.
