Irodalmi Szemle, 2016
2016/11 - FORRADALOM - Bogyó Noémi: Vakfoltok (regényrészlet) / FORRADALOM
FORRADALOM ma mar a magunkenak mondhatunk - csendiilt fel Carnogursky szenvedelyes hangja a podiumrol. - Sofi, Hoffman, Ivan Hoffman fog enekelni. Es Hoffman enekelt. Csapzott volt a haja, szakalla kocos, elesettnek es melankolikusnak tunt, amikor letilt es gitarjat a kezebe vette. Feketeseg uralta a podiumot, a gitar vilagosbarna teste szint vitt az ejszakaba. Izlelni lehetett a csendet, citromtorta ize volt. Hoffman hangja hatarozottan es egyben szeliden csendiilt, mint tavoli, megbekelt visszhangja a multnak: Lattuk azokat, akik a karjukat nyujtottak, Sotet volt, s tires a keztik. Evek meneteltek el azota a mi utcainkon Rossz alombol ebredtiink. Valaki hatulrol szorosan magahoz olelt. Egesz testem elzsibbadt a varatlan oromtol. Nem kellett hatraneznem, hogy tudjam, Martin az. Korottiink ezrek enekeltek a dalt. Karok lengtek zaszlokent, ellagyultak az arcvonasok a mult emlekere es a jovo remenyere, torzsek ringatoztak egy iitemben a dallam hintajan. Lagy melddiaval felvertezve ment csataba az utca nepe, varazslatos volt a zene erintese. Kardok, gepfegyverek, atombombak hullottak terdre, hallva a nep zenejet. Igertiink szerelmet egymasnak, Igertiink mondani csak igazat, Azt igerttik, hogy kitartunk S igerttink meg uj napokat. Azok a fiatalok ertiink nyujtottak keziiket, A mi hallgatasunkert verettek meg, Evek meneteltek el azota a mi utcainkon S a gonosznak utolsot csengettek. Igertiink szerelmet egymasnak, Igertiink mondani csak igazat, Azt igerttik, hogy kitartunk S igerttink meg uj napokat.
