Irodalmi Szemle, 2016

2016/7-8 - NYÁR - N. Tóth Anikó: Nyár, a negyvennegyedik (próza) / NYÁR

Kenyszeredetten visszamosolyog a tukorbol egy masik arc, mint akit megszokott. Menekiil, levegdert kapkod, a terasz oszlopaba kapaszkodik, faj, nem faj, faj. Az almafan egy madar csapkod a szarnyaval, rezegnek a levelek, ez valahogy megnyugtatja. Reggelit keszit, talcara keriil a kenyer, a vaj, a sonka, a paradicsom, a ceklale, mire a ferfi felebred, gondosan megterit a teraszon, borzas oszirozsat tesz egy regi poharba, ejha, micsoda haja van ennek a viragnak. Nines etvagya egyikiiknek se, csak a masik kedveert tesznek ugy, mintha raerosen eszegetnenek, mikozben alig megy le a falat a torkukon. Igyekeznek mosolyba szeliditeni a ketsegbeeses rancait. Le kene borotvalni, mondja varatlanul a ferfi. Osszeszedi a tanyerokat, poharakat, a maradek kenyeret, vajat, sonkat, paradicsomot, ceklalet. Elramol, mosogat. Eloveszi a hajnyirogepet. A konyha kozepere ill. Osszeszoritja a fogat. Leoldja a kendot. Behunyja a szemet. Megadoan lehajtja a fejet. A ferfi torkat elszoritja a latvany. Aztan nekifog, felszeg ovatossaggal, vagy inkabb gyengeden tologatja a cirrego gepet a nyaktol a tarkon at a fejtetoig, majd ketoldalt, vegiil a homloktol hatrafele. Nem kellemetlen, majdnem kejes erzes. Mindkettejiiknek. Szep szabalyos a fejformad, mondja vegiil. Nem tojas, kerdi nevetve. A ferfi valasz helyett magahoz huzza. Nem siet a tiikorhoz, elobb eltakaritja a hajat. Ilyen sok volt meg, csodalkozik, amikor nem fer egyszerre a lapatra. A fiirdoszobaban erinti meg eldszor a esupasz fejbort. Ismerkedik uj magaval. Nem faj, faj, nem faj.